-
Az idei volt a hatodik szezonja a 2020-ban teljesen felújított Aquaticum Strandfürdőnek.
-
A júliusi kedvezőtlen időjárás miatt, ha nem is sokkal, de elmaradtak a tavalyi rekordévtől.
A debreceni Aquaticum Strandfürdő elődjét 93 évvel ezelőtt, 1932-ben nyitották meg. A régi strand utolsó szezonja a 2017-es volt, ezt követően kezdődött el a létesítmény teljes körű átépítése, a megújult fürdőt végül 2020 nyarán adták át.
Még a beruházás kezdetekor azt ígérték, hogy ez nem csupán egy strandfürdő lesz a sok közül, hanem teljesen egyedi szezonális fürdőt alakítanak ki. Ezt láthatóan sikerült is elérni, amit építészeti díjak és a vendégforgalmi adatok is visszaigazoltak. 2020 és 2023 között közel 200 ezer vendég, 2024-ben 217 ezer vendég kereste fel a strandot, az utóbbi rekordnak számított.
A Dehir.hu tudósítása szerint idén megugrották a 200 ezres látogatottsági szintet, de a kedvezőtlen júliusi időjárás miatt a 2024-es rekordév vendégszámát nem érték el. Egyébként a strand múlt vasárnap, szeptember 7-én zárta be kapuit az idei évre.
„Egy picit alatta maradtunk a 217 ezernek, de ezt az időjárásra kell, hogy fogjuk és másra nem is tudjuk. Ha rossz idő van, akkor a vendégek kültérre nem szeretnek annyira jönni, de azt mondhatjuk, hogy összességében a szezon jól zárult” – nyilatkozta a Dehir.hu-nak Holléri Tibor, az Aquaticum Debrecen Kft. fürdőszolgáltatási igazgatója.
A strandfürdő a szezon alatt igyekezett változatos és tematikus programokat kínálni a fürdőzőknek. A tavalyi évhez képest mintegy 30 százalékkal több külföldi vendég érkezett, de a belföldiek közül is egyre többen választják Debrecent.
„A város turizmusa azért nagyon fontos, és ezért beszélünk róla ennyit, mert bevételt hoz a városnak. Azok, akik idejönnek, a vállalkozásoknál, a cukrászdáknál, az éttermeknél költik el a forrásaikat, nem pedig máshol” – mutatott rá Széles Diána alpolgármester.
A strand ugyan bezárt, de a munka még nem ért véget. A létesítmény teljes területén készülnek a téli időszakra. Jelenleg az ingóságokat pakolják, illetve felmérik azok állapotát, a következő idényig pedig javítják, esetenként pótolják is azokat. A tervek szerint jövő év májusában nyit ki újra az Aquaticum Strandfürdő.
Itt a budapesti fürdők idei szezonjának alakulásáról olvashat.