• Véget ért a Tapolcai Termálstrand idei szezonja.

  • A 2025-ös strandidényre egy fejlesztéssel is készült a Balatontól nem messze található fürdő.

A Veszprém megyei Tapolcán lévő termálstrand egy felújítást követően 2016-ban nyitotta meg újra a kapuit. A termálfürdő szezonálisan, a három nyári hónapban üzemel, idén május 31-én nyitottak.

A strand erre az évre már bezárt, a mai közlésük szerint a 2025-ös idényben 34.677 vendéget fogadtak. Ez igen jó eredmény, hiszen azért egy kisebb, kizárólag szabadtéri medencékkel rendelkező létesítményről van szó.

A Tapolcai Termálstrandon csúszdamedence, meleg vizes ülőmedence, úszómedence (jakuzzis és sodrófolyosós résszel), pancsoló- és gyerekmedence található. A medencék hőfoka 24 és 31 Celsius-fok közötti. Egyébként tiszta, nyugodt környezetben található, rendezett strandról van szó. A látogatók leginkább egy külön úszómedencét szoktak hiányolni, mert csúcsidőben a sok fürdőző között nehéz úszni.

Tapolca az idei szezon előtt 30 millió forintot költött a strandfürdőre. Ebből kijavították a medencék hibáit, kívülről felújították a fürdőépületet, illetve kicserélték a jakuzzihoz vezető fahidat.

Tapolcai Termálstrand

A Balatonhoz közeli termálfürdős kínálatról itt olvashat.