• Egész jó a jászsági termálfürdős kínálat, már akad olyan szezonális fürdő, ahol el is indult az idei szezon.

  • A napokban pedig kiderült a térség két további strandfürdője esetében is a nyitás dátuma.

A jászsági termálfürdők közül a Jászszentandrási Termálfürdő nyitva volt húsvétkor és most hétfő óta már a hét minden napján várják a fürdőzőket. (Még a szezon előtt itt írtunk róluk.) A jászapáti Tölgyes Strandfürdő esetében még nem tudni a nyitás pontos dátumát.

Azt viszont már lehet tudni, hogy Jászárokszálláson és Jászboldogházán mikor indul az idei strandszezon. Mindkét településen egy hárommedencés kis termálstrand üzemel.

A 70-es években nyitották meg a Jászárokszállási Termálfürdőt, ahol hagyományosan május elsején indítják a szezont. Mint a település honlapján olvasható, ezt a jó szokásukat idén is megtartják, azaz pénteken nyitnak. Azt viszont fontos tudni, hogy amíg nem köszönt be a melegebb időjárás, addig a három medencéjükből (termálmedence, úszómedence, gyerekmedence) csak a termálmedence üzemel. A szezon elején keddtől vasárnapig, 10 és 19 óra között várják a fürdőzőket.

Amíg csak egy medence érhető el, addig kedvezményesek a belépőárak. Ez azt jelenti, hogy a napi felnőtt belépő 1850 forintba, gyermekeknek, diákoknak és nyugdíjasoknak 1400 forintba kerül. A jászárokszállási lakosoknak 25 százalékos kedvezményt biztosítanak a jegyárakból.

Jászárokszállási Strandfürdő

A Jászboldogházi Strandfürdőt a 60-as évek végén nyitották meg. Ez a kisebb fürdő csak a szűken vett strandidényben üzemel, és ez az idei évben is így lesz: június 13-án nyitnak és augusztus 30-án zárnak. Már jó előre közölték, hogy a Jász Világtalálkozó idején zárva lesz a strandfürdő, ez a június 29. és július 5. közötti napokat érinti.

Az ülőmedencével, úszómedencével és gyermekmedencével rendelkező fürdőben idén kicsit drágulnak a jegyárak a tavalyihoz képest. A felnőtt belépő 2200 forint, a nyugdíjas és diák belépő 1800 forint, a gyermek jegy 1400 forint lesz.

Jászboldogházi termálstrand

A termálfürdők május 1-jei programjairól és akcióiról itt olvashat.