A megnyitásának második évfordulóját idén decemberben ünneplő Kecskeméti Fürdőt szeptember elsején regionális gyógyfürdővé nyilvánították. Ennek révén mostantól nem csak a város, hanem Bács-Kiskun megye lakói is igénybe vehetik OEP-támogatással a fürdőben elérhető gyógyászati kezeléseket. A Kecskeméti Fürdőben hat masszázs-, három iszap- és egy tangentoros (azaz víz alatti sugármasszázsos) kezelőhelyiség működik. Kecskeméten OEP-támogatással jelenleg a gyógyvizes medencefürdő, az orvosi gyógymasszázs, a víz alatti sugármasszázs és iszappakolás érhető el. A fürdőben nincs lehetőség kivizsgálásra, a betegeknek már beutalóval kell érkezniük.

Kecskeméti Fürdő

A Kecskeméti Fürdő gyógyvizének jelentős a konyhasó, a bróm, a jód és a fluortartalma. Ennek révén mozgásszervi megbetegedések, sportsérülések utáni rehabilitáció, nőgyógyászati- és urológiai gyulladások kezelésére is alkalmas. Az OEP-által támogatott körön kívül számos más gyógy- és wellness-kezelés is elérhető a fürdőkomplexumban, ezek közé tartozik például a Bemer mágnesterápia, a frissítő-, a talp- és a cellulitmasszázs.