• Háromhektáros területen fekszik a Bábolna Strand- és Termálfürdő.

  • Három termálmedence, élmény-, gyermekmedence és szauna kínál kikapcsolódási lehetőséget nyáron közel ezer, télen pedig 340 látogatónak.

A teljes beruházás költsége 3,5 milliárd forint, ebből a település egymilliárd forintot uniós támogatásként kapott, 1,2 milliárd forint hitelt vett fel, 1,3 milliárd forintot pedig saját forrásból biztosított. A termálstrand vonzerejét növeli a mellette tíz hektáron kialakított szabadidőpark és csónakázótó, amely a korábbi téglagyár elhanyagolt és kihasználatlan területén valósult meg – mondta az ünnepélyes átadáson a Horváth Klára polgármester.

A polgármester hozzátette, hogy a fejlesztés része egy metángázas kiserőmű megvalósítása is, amely a vízben található energiahordozót elégetve hőt és villamos energiát termel. A medencéket tápláló kút 1290 méteres mélységből feltörő 38-40 Celsius-fokos nátrium-kloridos és hidrogén-karbonátos hévize jodid-ion tartalma miatt keringésjavító és gyulladáscsökkentő hatású. Ezen felül alkalmas mozgásszervi és nőgyógyászati betegségek kezelésére, illetve ivókúraként is alkalmazható.

Jelenleg a járványügyi szabályok figyelembevételével egy időben csak 525-en látogathatják a strandot, ahol 200 négyzetméteres élménymedence, gyermekpancsoló és 100 négyzetméteres spray-park fogadja a vendégeket. A későbbiekben további három, összesen 220 négyzetméteres téli-nyári termál- és gyógymedencével, szaunával, masszázzsal és sóterápiára is alkalmas gőzkabinnal bővül a szolgáltatások köre.

Horváth Klára elmondta, hogy a bábolnai fürdőhöz kapcsolódóan szabadon hagytak egy közel 5000 négyzetméteres területet, ami a leendő tanuszoda helyszínéül szolgálhat majd. Az állam ígérvényben biztosította a várost a tanuszoda megépítéséről, amelyben egy tanmedencét és egy úszómedencét alakítanának ki.

Bábolna TermálfürdőBábolnán 1983-ban a mezőgazdasági kombinát vezetője, Burgert Róbert fúratott két kutat, olajat keresve. Az egyikből 600 méter mélyről 38 fokos, a másikból pedig 1200 méterről 51 fokos termálvíz tört felszínre. A melegebbik kút vizét próbafürdetések nyomán gyógyvízzé nyilvánították, de akkor nem hasznosították.

(MTI)