-
Ezen a héten pénteken és szombaton kerül megrendezésre a Cserke Vitéz Napok.
-
A hagyományoknak megfelelően változatos programokkal és sztárfellépőkkel várják a vendégeket.
-
A rendezvény továbbra is ingyenes látogatható.
Immár több mint másfél évtizedes múltra tekinthet vissza Cserkeszőlő legnagyobb nyári rendezvénye a Cserke Vitéz Napok. A programot idén július 14-én és 15-én, tehát most pénteken és szombaton tartják a Fürdő utcában.
Mindkét nap 12 és 16 óra között Cserke Vitéz Kreatív Asztallal várják a legfiatalabbakat a fürdő bejáratánál. Itt színezővel, Cserke Vitéz zászló és hűtőmágnes készítésével tölthetik el az időt a gyerekek és szüleik.
Pénteken 18:30 órától interaktív gyerekműsort tartanak, majd egymást váltják a fellépők. 19 órától Erős vs. Spigiboy, 20 órától az AK26, 21 órától Curtis ad élőkoncertet, 22:40-től pedig Hamvai PG biztosítja a zenét. Szombaton szintén gyerekműsorral indul az este, majd 19:40-től Veréb Tamás, 20:10-től Rony, 20:40-től pedig a Delta & Josh és Betti lép fel. 22:40-től pedig Sterbinszky gondoskodik a jó hangulatról.
Aki ebből az alkalomból látogat el Cserkeszőlőre, annak nyilván érdemes a fürdőt is felkeresni. Fontos tudnivaló, hogy a vármegye- és országbérlettel rendelkezők részére jelentős kedvezményt biztosítanak, ugyanis a nyári idényben is a szezonon kívüli áron válthatnak belépőt. Ez a lehetőség a felnőtt és a kedvezményes (diák, nyugdíjas) napijegyekre érvényes. Előbbinél 3990 forint helyett 3590 forintos, a kedvezményes jegytípusnál 3190 forint helyett 2890 forintos árat jelent. Az akció szeptember 30-ig tart, hiszen amúgy is addig érvényesek a főszezoni árak. A kedvezményt csak a bérlet tulajdonosa veheti igénybe.
Szintén érdemes tudni, hogy a fürdő múlt hét óta péntekenként tovább tart nyitva, – 8 órától 22 óráig – de a rendezvény miatt most pénteken kivételesen 20 órakor fognak zárni.