• Közel 19 év után vezetőváltás történt az Agárdi Gyógy- és Termálfürdőt működtető társaság élén.

  • A polgármester szerint vérfrissítésre, új szemléletre és korszerű ötletekre van szükség a fürdő kapcsán.

Új korszak kezdődik az Agárdi Gyógy- és Termálfürdőben a mai nap – írta közösségi oldalán Eötvös Pál Árpád, Gárdony polgármestere. A település termálfürdőjét 2007 eleje óta Kovacsics Imre vezette, akinek agárdi munkája mellett számos egyéb megbízatása is volt. „Túl sok helyszínen kell egy időben bizonyítania, ami önkormányzatunk jelenlegi vezetése számára nem elfogadható” – írta a polgármester.

Kovacsics Imrét még az előző ciklusok egyikében a volt polgármester és csapata nevezte ki, de az elmúlt 19 évben mindössze egy alkalommal volt pályáztatva ez a pozíció. „Ezen idő alatt Kovacsics úr havi 2 millió forint fizetéséért és 250.000 forint/hó költségátalányért cserébe hetente csak néhány órát töltött a fürdőben, ami a továbbiakban megengedhetetlen és látható, hogy a fejlődés szempontjából nem volt elegendő” – indokolja döntésüket a polgármester.

Az idén november 30-án lejáró megbízási szerződést követően egy új, nyilvános pályázatot írtak ki. Ennek kapcsán a képviselő-testület nagy többséggel a váltás mellett döntött.

„A fürdő jelenlegi, bárki által tapasztalható állapota indokolttá tette a megújulást: vérfrissítésre, új szemléletre és korszerű ötletekre, magasabb szintű marketingmenedzsmentre van szükség ahhoz, hogy az Agárdi Gyógy- és Termálfürdő a jövőben mind gyógyászati, mind wellness szolgáltatásaival az ország termálfürdő-kínálatában versenyképes, minőségi szereplőként jelenjen meg” – folytatta Eötvös Pál Árpád.

Agárdi termálfürdő

Az agárdi fürdő új vezetője Bársony Péter velencei lakos, aki több mint egy évtizede vezeti a Velence Resort & Spa szálloda- és fürdőkomplexumot, és 23 éves tapasztalattal rendelkezik a turisztikai szektorban. Vezetői pályázatában átlátható, megvalósítható és térségi szinten is előremutató jövőképet vázolt fel, amely Gárdony és a Velencei-tó térségének turisztikai kínálatát egységben, egymást erősítve kívánja fejleszteni.

Ehhez a képviselő-testület felhatalmazását megkapta, december 1-től kinevezték az Agárdi Gyógy- és Termálfürdő vezérigazgatójának.

A polgármester szerint az, hogy a Velencei-tó két meghatározó fürdőjét mostantól ugyanaz a szakember irányítja, nem versenyt, hanem együttműködést jelent. A két intézmény profilja eltérő: Velencén elsősorban a családi és wellness élmények dominálnak (nincs, és nem is szerepel a tervek között gyógyászati üzletág), míg Agárdon a gyógyvízre és rehabilitációra épülő szolgáltatások fejlesztése a fő cél.

Agárdi gyógyvíz

„Fontosnak tartom elmondani, hogy az eddigiekkel ellentétben önkormányzatunk és a felügyelő-bizottság is nagyobb kontrollt gyakorol majd az intézményben, az eddigi 30 millió forint helyett már 5 millió forintos kiadás esetében is szükséges lesz a város vezetésének a hozzájárulása, heti, havi rendszerességű pénzügyi riportokat, kimutatásokat kell számunkra biztosítani, valamint egyetlen helyi képviselő érdekeltsége sem jelenhet meg sem alvállalkozói, sem beszállítói szinten” – írta a polgármester.

Itt a termálfürdők decemberi nyugdíjas kedvezményeiről olvashat.