• Számos fejlesztéssel készül az idei strandszezonra a Petőházi Strand és Termálfürdő.

  • Felújították a termálmedencéjüket és számos családbarát fejlesztést tartogatnak már az idei nyárra is.

Az 1970-es évek óta működik egy hangulatos termálfürdő a Soprontól nagyjából 28 kilométerre fekvő Petőháza községben. A nyári strandidényben nyitva tartó fürdő vize egyébként 2004 óta gyógyvíz minősítéssel is rendelkezik.

A Petőházi Strand és Termálfürdő működtetésére új pályázatot írt ki a tulajdonos önkormányzat. Erre pedig sikeresen pályázott egy helyi cég, így 2025-től kezdődően új üzemeltetője van a fürdőnek. Megkérdeztük őket, hogy miért vágtak ebbe bele és milyen terveik vannak a termálfürdővel.

„Gyerekkorunkban sokat voltunk a strandon, és akkoriban még rengeteg vendég volt. Jó volt látni, hogy ennyien ott vagyunk. Sajnos az utóbbi években jelentősen lecsökkent a vendégek száma. Rossz volt látni, hogy a strandon nem történik semmi olyan beavatkozás, ami ezt a tendenciát megfordíthatná. Kollégámmal, aki egyben a barátom is, úgy gondoltuk, hogy ezt meg lehetne fordítani, és olyan beruházásokat terveztünk, amelyek családbarátok és modernebb környezetet teremtenek vendégeinknek” – tudtuk meg a strandot üzemeltető cég vezetőjétől, Horváth Pétertől.

termálvizes strandfürdő Petőházán

Már az idei szezonra is számos újdonsággal készülnek. Ezek közé tartozik az öltözők felújítása, baba-mama szoba kialakítása, benti játszósarok a gyerekeknek, a termálmedence újraburkolása. Ezen felül új bár és fagyizó épült, fejlesztették a gyermekmedence környezetét, új játszóteret alakítottak ki. Szintén jó hír a gyerekeknek, hogy az egész szezonban ugrálóvár is lesz a fürdőben.

Új gyorsétterem is várja majd a fürdőzőket (online rendszerrel, mobilról rendelhető ételekkel). De megújult a hangosítás, illetve pedálos gokartokkal is készülnek az idei szezonra.

Ráadásul a következő évekre is vannak terveik. Szeretnék modernizálni az öltözőket, további élményelemeket kiépíteni, például csúszdát, illetve víziparkot játékokkal. Amennyiben sikerül támogatáshoz jutniuk, akkor lefednék a termálmedencét. Illetve a fürdő gépészetének teljes automatizálása is a tervek között szerepel.

Horváth Pétertől megtudtuk, hogy a Petőházi Strand és Termálfürdő vendégköre vegyes. Egyaránt megfordulnak náluk idősebbek a termálmedence miatt, de sok a családos vendég is, akik az úszó- és gyermekmedencét kedvelik. A mostani fejlesztések célja pedig az, hogy jobban megszólítsák a családokat, ezért fektetnek nagy hangsúlyt a családbarát környezet kialakítására.

Petőházi termálfürdő

Mikor nyit a strand? Eredetileg május 30-án tervezték az idei nyitást, azonban a termálmedence felújítása miatt ezt halasztaniuk kell. Olyan komplex burkolatot kap a medence, aminek feltétele a száraz alapfelület. Ehhez több napos száraz időre lenne szükség, de a csapadékos május ezt megnehezítette. „A kivitelező céggel együtt azon vagyunk, hogy minél előbb befejeződhessenek a munkálatok. A biztos nyitási időpontot a strand Facebook-oldalán fogjuk közzétenni” – tette hozzá Horváth Péter. A következő évekre egyébként az a tervük, hogy már május elején megnyithasson a fürdő.