• Bár a termálfürdők többsége 2024 utolsó és 2025 első napján is várja a vendégeket, akad azért néhány kivétel.

  • Ezekbe a fürdőkbe nem érdemes elindulni szilveszterkor és újév napján.

Jövő kedden és szerdán, azaz szilveszterkor és január első napján a termálfürdők többsége nyitva tart. Bár a megszokott nyitvatartási idők akár jelentősen is változhatnak: rövidebb üzemidőre is van példa, de néhány helyen szilveszteri éjszakai fürdőzés is lesz.

Akadnak azonban olyan termálfürdők is, amelyek mindkét nap zárva tartanak. Érdemes erről tudni, nehogy feleslegesen induljunk el a kedvenc fürdőnkbe. Annyi könnyebbség azért van, hogy egy-két kivételével az alábbi fürdők a korábbi években sem nyitottak ki az év utolsó, illetve az első napján.

Szilveszterkor és újév napján is zárva tartó termálfürdők:

Algyő – Borbála Fürdő
Békési Gyógyfürdő
Budapest – Csepeli Strandfürdő
Budapest – Irgalmasok Veli Bej fürdője
Debrecen – Kerekestelepi Termálfürdő
Dunaföldvári Gyógyfürdő
Gödi Termálstrand
Mezőcsáti Termálfürdő
Tóalmási Szent András Gyógyvizes Fürdő

A budai Veli Bej fürdő esetében említést érdemel, hogy január 5-ig minden belépő – ezek 3 órás jegyek – 5500 forintba kerül. A debreceni Kerekestelepi Termálfürdő kapcsán érdemes tudni, hogy jövő hétfőn, azaz december 30-án sem nyitnak ki. A Dunaföldvári Gyógyfürdő pedig majd csak január 6-tól látogatható újra.

A Tóalmáson található Szent András Gyógyvizes Fürdőben téli leállás van, ennek ellenére a két ünnep között két napra kinyitnak. Erről itt olvashat bővebben.

Mezőcsáti Termálfürdő

A többi termálfürdő szilveszteri és újévi nyitvatartásáról itt talál információkat.