• Évről évre rengetegen élvezik ennek a gyógyvíznek a kedvező hatását.

  • Hatalmas múltja van, és az elmúlt évtizedekben számos orvosi kutatás is igazolta az előnyös tulajdonságait.

A budapesti fürdők többségét üzemeltető vállalat után a legmagasabb árbevételt a hajdúszoboszlói fürdőkomplexumot működtető társaság éri el Magyarországon. Sőt, a termálfürdős települések között Hajdúszoboszló már régóta a belföldi turisták legkedveltebb úti céljának számít. Bár pontos statisztikák nem állnak rendelkezésre, feltételezhető, hogy a vidéki gyógyvizek közül a hajdúszoboszlóiban mártózik meg a legtöbb hazai vendég.

A hajdúszoboszlói gyógyvíz jótékony hatásait szinte azonnal felismerték, miután a termálvíz a felszínre tört.

A település még egy kis szegény mezőváros volt, amikor 1925 őszén Pávai Vajna Ferenc vezetésével – kőolaj és földgáz keresése közben – rátaláltak a 75 Celsius-fokos termálvízre a város Bánomkert nevű részen. Kezdetben a termálvizet a Kösely-patakba vezették. A patakhoz mosni járó helyi asszonyok hamar észrevették a víz jótékony hatását: mosás közben enyhültek a mozgásszervi panaszaik.

Az első hivatalos vízvizsgálatok 1925 decemberében zajlottak, a Magyarhoni Földtani Társulat hidrológiai szakosztályának jóvoltából. Az elemzések kimutatták, hogy a hajdúszoboszlói víz összetétele olyan híres európai gyógyfürdőkéhez hasonló, mint Baden-Baden vagy Wiesbaden. Ezek az eredmények alapozták meg a fürdő létesítésének az ötletét. A mai Hungarospa elődjét 1927. július 26-án nyitották meg.

A hajdúszoboszlói gyógyvíz jódos-brómos-konyhasós-hidrogénkarbonátos összetételű, amely literenként több mint 5000 mg oldott ásványi anyagot tartalmaz. Az aranybarna gyógyvíz számos egészségügyi problémára nyújt enyhülést, beleértve az ízületi elváltozásokat, gyulladásokat, gerincbetegségeket és idegfájdalmakat. Támogatja a sérülések utáni felépülést, valamint hatékony nőgyógyászati, bőrgyógyászati problémák és az érszűkület egyes formáinak kezelésében.

gyógymedence Hajdúszoboszlón

Az elmúlt évtizedek során végzett orvosi kutatások megerősítették a víz további előnyeit, például térd- és csípőízületi kopások, porckorongsérv és krónikus derékfájdalom esetén. Igazolták, hogy a víz csökkentheti az érelmeszesedés kialakulásának kockázatát is.

Bár a hajdúszoboszlói gyógyvíz rendkívül sokrétűen alkalmazható, vannak olyan állapotok, amelyek esetén nem ajánlott. Ide tartoznak az aktív gyulladásos folyamatok, rosszindulatú daganatok, keringési elégtelenségek, fertőző betegségek, súlyos magas vérnyomás és a várandósság.

Hajdúszoboszló gyógymedence stand

Az éjszakai fürdőzésekről itt olvashat.