-
Matavovszky Dániel, a Sóstó-Gyógyfürdők Zrt. vezérigazgatójától megtudtuk, hogy 2026 eddigi része kedvezően alakult a nyíregyházi fürdő szempontjából, a vendégforgalom kis mértékben meghaladta a tavalyit.
-
A szakember beszélt a vendégkör összetételéről, az új szaunaház átadásáról, valamint a tervezett fejlesztésekről és a strandszezon várható indulásáról is.
– Az idei év eddigi részével mennyire lehetnek elégedettek?
– A hazai és a külföldi vendégek számára egyaránt továbbra is vonzóak a magyarországi fürdővárosok, az országos statisztikák alapján Sóstógyógyfürdő előkelő helyen szerepel. A téli és a tavaszi szünetek népszerű időszakok voltak, így az előző év azonos időszakához képest alakult a vendégforgalmunk az idei évben is, sőt kis mértékben meg is haladtuk azt. Ez köszönhető többek között Sóstógyógyfürdő széleskörű szolgáltatásainak, mint az állatkert, a múzeumfalu, illetve koncertek és fesztiválok állandó helyszíne is. Nem szabad megfeledkezni a természeti környezetéről sem, hiszen Sóstógyógyfürdő egy több száz hektáros erdős területen helyezkedik el.
– A tipikus vendégkörüket kik alkotják?
– Az Aquarius Élményfürdő vendégköre kifejezetten sokszínű. Szezonon kívül a belföldi vendégkör a legjelentősebb, valamint a vármegyeszékhely lakói, de nem feledkezhetünk meg külföldi vendégeinkről sem. A nyári szezon ideje alatt az arányok jelentősen megváltoznak, hiszen külföldi vendégeink száma háromszorosára ugrik a korábbi évek tapasztalata alapján. Mivel egyszerre élményfürdő, wellnessközpont és gyógyfürdő is vagyunk, így több célcsoportot is kiszolgálunk. A fókusz a családokon, baráti társaságokon van, de szerencsére jelentős számú nyugdíjas vendégkörrel is büszkélkedhetünk.

– Készülnek-e az idei évre valamilyen újdonsággal, fejlesztéssel?
– A napokban adtuk át az országosan is kiemelkedő méretekkel rendelkező szaunaházunkat (erről itt írtunk bővebben), valamint két fejlesztés is folyamatban van, amik már tervezési és pályáztatási szakaszban járnak. Az egyik energiahatékonysággal kapcsolatos, míg a másik a szolgáltatásainkat fogja szélesíteni, leginkább a 6-12 éves korú vendégeink körében, ami a 2027-es évben fog megnyílni.
Alap szolgáltatásainkon túl folyamatosan igyekszünk színesíteni programjainkat, a hangsúly az élményalapú fürdőzésen van, animátorok, gyermekprogramok, családi napok, tematikus éjszakai fürdőzések és szaunaestek DJ-vel egész éves programkínálatunk része.

– A szezonálisan nyitva tartó részlegek esetében mikorra tervezik a strandszezon kezdetét?
– A Tófürdő május 16-án nyitja meg kapuit az idei évben. A parkfürdő nyitását a korábbi évekhez hasonlóan idén is több ütemben tervezzük. Az első ütem a pünkösdi hétvégére van időzítve, majd a teljes strand előreláthatólag június 13-án fog megnyitni. Az időpontok az időjárás függvényében változhatnak.

– A Hotel Fürdőház fürdőrészlegének várható esetleg az újranyitása?
– Egyelőre gazdaságossági okok miatt nem tervezzük, de folyamatosan vizsgáljuk ennek lehetőségét. Ezen időszak alatt a Hotel Fürdőház, valamint a Svájci Lak Panzió vendégeinek a szobaár tartalmazza szezonon kívül az élményfürdő, míg szezonban az élmény- és parkfürdő használatát.



