• Az ország legnagyobb fürdőjének a vendégforgalma idén már a tavalyi rekordot is túlszárnyalta.

  • Nem csoda, hiszen 2018-ban is számos újdonsággal várták a vendégeket.

  • A következő években pedig további jelentős fejlesztések lesznek a Hungarospában.

A Hungarospa szempontjából a 2017-es esztendő magasra tette a lécet. A hajdúszoboszlói fürdőkomplexumot ugyanis tavaly mintegy 1,8 millió vendég kereste fel, ami 2,4 százalékos növekedést jelentett a korábbi esztendőhöz képest.

Ez olyannyira nagy forgalom, hogy már a szinten tartása is szép eredmény lenne, de a Hungarospának sikerült idén ezt is túlszárnyalnia. Ahogy Czeglédi Gyula, a Hungarospa Zrt. vezérigazgatója a társaság évzáró rendezvényén elmondta, idén 3 százalékkal bővült a vendégforgalmuk, azaz 2018-ban újabb rekordot értek el.

Persze ez nem véletlen, hiszen idén az ország legnagyobb fürdőjében több újdonsággal is várták a vendégeket. A korábbi években azt tapasztalták, hogy egyre több kisgyermekes család keresi fel a Hungarospát, ezért a strandfürdő gyermekbarát szolgáltatásainak a bővítéséről döntöttek. Májusban adták át a fürdő két új gyerekmedencéjét az Omega medence szomszédságában. Az árnyékolókkal felszerelt – együtt 250 négyzetméter vízfelületű – medencék mellett egy játszótér is található.

Hungarospa Hajdúszoboszló gyerekmedenceA Hungarospa által biztosított szálláslehetőségek köre is tovább bővült még a tavasz folyamán. A fürdőhöz tartozó, egész évben működő Thermal Campingben mobilházakat telepítettek. A jól felszerelt, két hálófülkés, légkondicionált házak azoknak jelenthetnek jó választást, akik nem lakókocsival érkeznek, nem szeretnek sátrazni, mégis kedvelik a kemping által biztosított nyugodt, természetközeli környezetet.

Hungarospa Camping mobilházMinden évben nagy esemény, amikor megnyitják a Hungarospa 30 hektáros strandfürdőjét, amire idén április végén, a négynapos hosszú hétvégén került sor. Az idei szezonban is rengeteg programmal és koncerttel várták a strandolókat. A szezonnyitó eseményen az LGT két sztárja, Karácsony János és Solti János nevével fémjelzett Zenevonat szuperkoncertet tekinthette meg a közönség. Augusztus 19-én pedig szintén egy nagyszabású rendezvénnyel, a „Révész-Závodi – Piramis évek” élőkoncerttel zárták a szezont.

Hungarospa tradicionális strandA nyár nemcsak a programkínálat, hanem a vendégforgalom szempontjából is erős volt. Egyes kánikulai napokon a 20 ezret is meghaladta a fürdőzők száma.

Már csak a megnövekedett vendégszám is szükségessé teszi a Hungarospa további fejlesztését. A következő években két nagy beruházás is várható a fürdőben. Az egyik a strandon, a csónakázó tó partján megvalósítandó szabadtéri élményövezet lesz, ahol több új medencét is kialakítanak. A másik nagy újdonság pedig az Aqua-Palace élményfürdőt érinti. A fedett létesítmény ugyanis rendkívül kedvelt a vendégek körében, viszont emiatt a forgalmasabb napokon gyakoriak a telt házas időszakok. Emiatt szükségessé vált az élményfürdő további bővítése.