-
A mostani időszakban gyakori, hogy egyes fürdők teljes, vagy részleges karbantartási szünetet tartanak.
-
Ezek általában csak pár napot vesznek igénybe, de akad olyan fürdő is, ami több mint két hónapig tart zárva.
Két karbantartási szezon van a hazai fürdőben, az egyik év legelején, illetve tavasszal, a másik pedig az őszi időszakban, valamint december első felében. Jellemzően igyekeznek ezeket a munkákat a legkisebb forgalmú időszakokra időzíteni a fürdők, már csak azért is, mert ez a jól felfogott érdekük.
Egyes helyeken már el is kezdődött a karbantartás, a következő hetekben pedig több fürdőben is várható leállás. Illetve némelyik fürdőben nem teljes leállás lesz, hanem csak egyes medencéket érint az üzemszünet, ezekre is kitérünk.
A Lipóti Termálfürdő téli szezonja február 28-án véget ért, március első napja óta zárva tartanak. Náluk a tavaszi karbantartási szünet viszonylag hosszabb lesz, ugyanis május 20-án nyitnak majd újra. Az algyői Borbála Gyógyfürdőben hétfőn, azaz március 6-án kezdődött el a karbantartási szünet. A leállás kicsit több mint egy hétig tart, március 15-én nyitnak újra.
A Bogácsi Gyógyfürdőben a fedett élményfürdő és szaunarészleg éves karbantartását március 20. és 24. között ejtik meg, március 25-én nyitnak újra. Ezen felül az ikermedence új burkolatot kap, emiatt a medence egyik része március 10-ig nem használható, a másik fele pedig március 20. és 31. között lesz zárva.
A Ceglédi Gyógyfürdő, valamint az apartmanparkjuk március 27. és 31. között tartja a szokásos tavaszi karbantartási szünetét. A fürdő és a szálláshelyek április 1-jén, szombaton nyitnak újra.
Az egerszalóki Saliris Resortban áprilisban lesz karbantartási szünet. Április 16-án, 20 órakor zárnak és a fürdővendégek számára április 22-én reggel, a szállóvendégeknek április 24-én 15 órakor nyitnak újra. Fázósabbaknak fontos információ, hogy az újranyitás napján a medencék hőmérséklete még nem biztos, hogy eléri a maximális hőfokot.
A mezőkövesdi Zsóry Gyógyfürdőben március 20. és 24. között, hétfőtől péntekig lesz karbantartási üzemszünet. Március 25-től várják újra a vendégeket. A kehidakustányi Kehida Termál fürdőjében gyorsan letudják a karbantartási munkákat. Csak március 20-án és 21-én, hétfőn és kedden lesznek zárva.
A Hajdúnánási Gyógyfürdőben március 27. és 31. között lesz karbantartási szünet, április 1-től várják újra a fürdőzőket. A balmazújvárosi Kamilla Gyógyfürdőben szintén március 27. és 31. között lesz üzemszünet és ez a fürdő is április elsején nyit újra.
Részleges leállás lesz a szegedi Napfényfürdő Aquapolisban március 20. és 23. között. Március 24-én 14 órakor nyitnak újra. Ebben az időszakban az élményfürdő, a wellness medencék és a csúszdapark zárva lesz, viszont a Forrás Spa részleg ebben az időszakban is üzemel.
A Gyula Várfürdő esetében az AquaPalota élményfürdő vízcseréje és karbantartása majd május 15. és 19. között lesz esedékes, május 20-tól várják újra a fürdőzőket.
A Sárvári Gyógy- és Wellnessfürdőben nincs teljes leállás, hanem egy jó előre beharangozott ütemterv szerint csak egyes medencéket zárnak le a szükséges munkák miatt. A tavasz hátralevő részében, március 20. és 24. között a külső-belső gyógymedence, március 28. és 30. között a családi fürdő óriáscsúszdái, április 17. és 23. között a külső-belső élménymedence, május 2. és 4. között a hullámmedence és a családi fürdő zöld csúszdája lesz zárva.