-
Idén ünnepli megnyitásának 40. évfordulóját az Albertirsai Gyógyvizű Fürdő.
-
Annak idején társadalmi összefogással épült meg a strandfürdő.
A Pest vármegyei Albertirsán egy családias gyógyvizes strand található. A létesítmény szezonálisan üzemel, ez tavaly azt jelentette, hogy május 30-án nyitottak és szeptember 14-ig üzemelt a fürdő.
Az önkormányzati tulajdonú fürdőre 2025-ben jelentős összeget, 50 millió forintot költöttek. Többek között új hideg vizes kutat fúrtak, cserélték a medencék meghibásodott tolózárait, de a helyi lakosok társadalmi munkában is kivették részüket a strandfürdő szezonra való felkészítésében. Az látható, hogy sok albertirsai lakos érzelmileg is nagyon kötődik a fürdőhöz.
Az Albertirsai Híradó című helyi újság nemrég megjelent lapszámában is megemlékeztek a város fürdőjéről, ugyanis idén lesz 40 éves a gyógyvizes strand. Az ennek kapcsán közölt cikkből számos érdekesség kiderül. Például az, hogy már 1969-ben termálvizet találtak Albertirsán, azaz viszonylag sokat kellett várni a fürdő megnyitására. A lakosok adományokkal és kétkezi munkával is részt vettek a fürdő építésében. Illetve magát a területet a Szabadság MGTSZ adományozta a településnek. Mindezek révén nyithatták meg 1986-ban a fürdőt.

Fontos tudni, hogy minősített gyógyvízzel rendelkezik a szezonális strand. Az albertirsai gyógyvíz mozgásszervi betegségek, ízületi kopásos problémák, lágyrész-reumatizmus, porckorongbántalmak, sérülések utókezelése esetén is ajánlott, de bőrproblémákra, köszvényre is kedvező hatású lehet.
A helyi lap cikke szerint az idei szezonra éjszakai fürdőzésekkel, filmvetítéssel is készülnek. Az évfordulót pedig egy nagyszabású programmal ünneplik majd meg.




