A gunarasi termálfürdőt és a mellette lévő négycsillagos szállodát üzemeltető cégen 78 millió forintot és annak kamatait vasalhatja be a dombóvári önkormányzat.

  • Dombóvár is tulajdonos a cégben, de csak kisebbségi részesedésük van.
  • A fürdő bevétele évről-évre csökken, de az új szálloda jelentős árbevételt hoz.
  • Nem tudni, hogy mi lesz a fürdővel és a szállodával, ha inkasszózná Dombóvár a pénzt.

Az MTI tegnapi híre szerint a dombóvári önkormányzat végrehajtási eljárást indított a gunarasfürdői szállodát és fürdőt működtető részvénytársasággal szemben. A Pécsi Ítélőtábla közelmúltbeli döntése szerint Dombóvár város 78 millió forintot és annak kamatait hajthatja be a cégen.

Az önkormányzat még 2004-ben nyújtott tagi kölcsönt a Gunaras Zrt.-nek, amelynek a megállapodás szerint 2010 végéig kellett volna visszafizetnie a pénz, ez azonban nem történt meg. Ahogy a lenti táblázatból is látszik, Dombóvárnak 25 százalékos tulajdonrésze van a gyógyfürdőt és a hotelt működtető cégben.

A Gunaras Gyógyfürdő és Idegenforgalmi Zrt. tulajdonosi szerkezete

Schlapp Tamás 47,05%
Vass Attila 27,49%
Dombóvár Város Önkormányzata 25,40%
Egyéb tulajdonosok 0,06%

A társaság beszámolójából egyébként az derül ki, hogy a vitatott tagi kölcsön több mint felével már úgy számoltak, hogy elévült, ezért nem is tekintették kintlevőségnek. Szintén ebből derül ki, hogy a tartozás fejében részvényeket ajánlottak fel az önkormányzatnak.

Gunaras Hotel

Az új négycsillagos szálloda: több bevételt hoz, mint a fürdő

Gunarason a négycsillagos Resort Spa Hotel építéséhez több mint félmilliárd forintos uniós támogatást nyert el a Gunaras Zrt., ennek fejében jelzálog van bejegyezve a szálloda épületére. Maga hotel 2011 tavaszán nyílt meg, s abban az évben 201 millió forintos árbevételt hozott a részvénytársaságnak. 2012-ben pedig már 312 millió forintnyi bevételt termelt a hotel.

Ezzel szemben a fürdőből származó bevételek 2009 óta folyamatosan csökkentek. A strand, a gyógyfürdő és a gyógyászati tevékenység együttes bevétele abban az évben még meghaladta a 250 millió forintot, 2012-ben viszont már csak 175 millió forintot tett ki.

A fürdő bevételeinek alakulása (millió forint)

Strandfürdő bevétele Gyógyfürdő bevétele Gyógyászati szolgáltatás bevétele
2009 33,6 114,4 106,3
2010 27,0 103,2 83,6
2011 23,9 96,9 81,5
2012 23,1 77,0 74,6

A szálloda által jelentett plusz bevétel miatt azonban a cég teljes árbevétele 2011-ben és 2012-ben is nőtt, viszont mindkét évben veszteséget termeltek. Igaz, ennek az összege a 2011-es 84,5 millióról 2012-ben 10,4 millióra csökkent. A társaság vezérigazgatója nem kívánt nyilatkozni a történtekkel kapcsolatban.