A Club MenDan – Aqualand történet egyik károsultja elkeseredésében blogot indított. Az üdülési jogok értékesítője megtévesztette őket, amikor 99 évre szóló wellness használatot adott el nekik 190 ezer forintért.

Blogolásba kezdett a zalakarosi MenDan-sztori egyik károsultja. Mint korábban írtuk, a Club MenDan apartmanház esetében régebben azzal az ígérettel árusítottak üdülési jogokat, hogy wellness-használat is vásárolható a szálláshelyekhez. A MenDan Wellness-kártya tulajdonosai az ígéretek szerint 99 évig külön térítési díj nélkül használhatták volna a zalakarosi MenDan Hotel épületében működő, Aqualand nevet viselő, 1000 négyzetméteres impozáns élményfürdőt.

Aqualand a Damonában: ezen megy a vita

Időközben azonban a szálloda tulajdonosa szerződést bontott a MenDan üzemeltetőjével, a hotel a Hunguest-csoport irányítása alá került és a Damona nevet vette fel. Az új üzemeltető pedig nem kívánja az elődje által vállalt kötelezettséget teljesíteni. Magyarán, akik az ingyen fürdőbelépő reményében vásároltak üdülési jogot, azok hoppon maradtak.

A mendan.freeblog.hu címen valaki egy héttel ezelőtt indított blogot, vélhetően az egyik károsult. (A Zalai Hírlap korábbi beszámolója szerint nagyjából 100 érintettje lehet az ügynek). Korábbi cikkünkben szerepelt, hogy a Damona Hotel újdonsült üzemeltetője kedvezményes ajánlatot fog kidolgozni az apartmanház tulajdonosainak az Aqualand használatára.

A károsult bloggerhez időközben be is futott ez az ajánlat. Ebben a felnőtt napi belépőt 1800, a gyerekjegyet pedig 900 forintért kínálják kedvezményesen. Összehasonlításképpen: a zalakarosi Gránit Gyógyfürdőbe egy komplex jegy a főszezonban 3200 forintba kerül, de van csak a gyógymedencékre érvényes belépő 1990, és csak a strandra szóló jegy szintén 1990 forintért. A Damona tehát a „nagy fürdőnél” olcsóbb megoldást kínál, viszont ez azokat az üdülési jog tulajdonosokat nem vigasztalja, akik azzal kalkuláltak, hogy nem kerül nekik extra költségbe az Aqualand fürdő látogatása.

A blog szerint az üdülési jog tulajdonosai 190 ezer forint felárat fizettek az élményfürdő használatáért. A blogbejegyzések szerint könnyen lehet, hogy annak idején csalással értékesítették nekik a MenDan Wellness kártyákat. Az akkori szerződésben ugyanis az szerepelt, hogy az a cég, amellyel megállapodtak, a MenDan tulajdonosa. Márpedig mint kiderült, a szálló már tíz éve a CIB Bank tulajdonában van. Akivel az üdülési jogok vásárlói szerződtek, az a hotelnek csak az üzemeltetője volt.

Club MenDan: ide szólnak az üdülési jogok

A blog szerint fontos lenne tisztázni, hogy a CIB Bank tudott-e arról, hogy a zalakarosi MenDan üzemeltetője korábban éveken át tulajdonosként állította be magát a velük szerződő vendégeknek. S ha ezzel tisztában voltak a banknál, akkor miért nem tettek ellene semmit. A blogger érvelése szerint, amennyiben a CIB tisztában volt azzal, hogy milyen konstrukcióban értékesítik a wellness-kártyákat, akkor biztosítania kellene az üzemeltető-váltás ellenére is az élményfürdő használatát. Viszont, ha erről a bizniszről a bank mit sem tudott, akkor az büntetőjogi kategória, hiszen a Club MenDan értékesítői megtévesztették őket.

A történteket bonyolítja, hogy időközben a szálló korábbi üzemeltetője pert nyert a CIB ellen. Ez alapján a bank nem válthatta volna le az üzemeltetőt. Viszont a CIB-nél úgy értelmezik a bírósági döntést, hogy az alapján nem kell felbontaniuk a Hunguesttel kötött szerződést, így nem kerülhet vissza a zalakarosi szálloda a korábbi működtetőhöz.