• Nem spórolnak a medencekínálattal, a 12-ből 11 medencéjük már május 1-jétől elérhető lesz.

  • A Berekfürdői Gyógy- és Strandfürdő az ország minden részéből sok vendéget vonz, de különösen népszerű a lengyel turisták körében is.

Berekfürdőn hagyományosan május 1-jén indul a főszezon, s így lesz ez idén is. A Karcag TV tudósítása szerint (amit itt nézhetnek meg) a fürdő 12 medencéjéből 11 már a főszezon első napjától a vendégek rendelkezésére áll. Egyedül az úszómedence nyitására kell júniusig várni.

Hosszu András, Berekfürdő polgármestere a helyi televíziónak elmondta, hogy éves szinten 300 ezer körül alakul a vendégszámuk. A céljuk az, hogy elérjék vagy meg is ugorják a 320 ezres forgalmat, de ez az időjárástól is függ. Az idei szezonra számos programmal, köztük egy új gyermekfesztivállal készülnek.

Berekfürdő Magyarország minden részéről vonzza a pihenni és gyógyulni vágyó vendégeket. Az ide látogató külföldi turisták 80 százaléka pedig Lengyelországból érkezik. A tapasztalatok szerint a jó ár-érték arány, a kirándulási lehetőségek és a messze földön híres gyógyvíz vonzza Berekfürdőre a lengyel turistákat.

Berekfürdő gyógymedence

Mit tud a berekfürdői gyógyvíz? A jódos-brómos vizek csoportjába tartozik, literenként 1,63 mg jodidiont és 1,2 mg bromidot tartalmaz. Kiemelten eredményes lehet mozgásszervi panaszok kezelésében, például térd-, gerinc- vagy csípőízületi meszesedés esetén. Emellett segíthet az idegfájdalmak csökkentésében, valamint kedvezően hathat egyes nőgyógyászati és bőrgyógyászati problémákra is. Hozzájárulhat továbbá a sérüléseket követő regeneráció gyorsításához. A vízben lévő jód gyulladáscsökkentő tulajdonságú, míg a bróm nyugtató és stresszoldó hatással rendelkezik. Ivókúra formájában elsősorban gyomorpanaszok enyhítésére használják.

Berekfürdő élménymedence

Cikkajánló: Idén bővült a gyógyvizek köre. Itt olvashat a legújabb hazai gyógyvizekről.