-
Immár 63 éve annak, hogy kőolaj helyett termálvízre bukkantak Egerszalók községben.
-
Sokan már akkor biztosra vették a víz gyógyhatását, amit később hivatalosan is igazoltak.
Akad Magyarországon néhány település, amelynek sorsát alapvetően meghatározták a félresikerült kőolaj- és földgázkutatások. Egerszalók is közéjük tartozik: egy csendes, dombok ölelte faluból néhány évtized alatt az ország egyik legkedveltebb üdülőközpontja nőtte ki magát. Ezt pedig tulajdonképpen annak köszönhetik, hogy a geológusok nem azt találták, amit eredetileg kerestek.
Idén múlt 63 éve, hogy az olajipari szakemberek kőolaj után kutattak a falu határában. Ám a furatból nem fekete arany tört fel, hanem valami egészen más: 65 Celsius-fokos, kénes termálvíz, amelyről a helyiek már a kezdet kezdetén érezték, hogy különleges.
A hír gyorsan bejárta a környéket. A megyei napilap, a Népújság 1962. május 26-i cikkében így adott hírt a felfedezésről:
„Hatvanöt fokos kénes vizet találtak Egerszalók határában.”
A lap beszámolója szerint a Kőolajipari Vállalat próbafúrása során olyan forrás tört fel, amely percenként 1500 liter vizet adott. Mindezt egy fenyveserdő tövében, idilli természeti környezetben, alig néhány kilométerre Egertől. A kutat a szakemberek először lezárták, majd nem sokkal később újra megnyitották, ami akkortól kezdve szabadon folydogált. Hamar elterjedt, hogy a víz csodákat tesz a fájó hátakkal és sajgó ízületekkel. Az emberek először csak a környező településekről érkeztek, majd egyre távolabbról.

A domboldalon lecsorgó, mészkőlerakódásokat építő víz páratlan látványt nyújtott, a hely pedig rövid idő alatt afféle zarándokhellyé vált, ahol a fürdőzők még a természet közelségét is élvezhették.
A 90-es évek elején aztán a település vezetése úgy döntött, itt az ideje a gyógyvíz cím megszerzésének. 1992-ben az egri kórház orvosai különböző ízületi betegségekben szenvedő betegeken vizsgálták a termálvíz hatását. A végeredmény nem is lehetett volna egyértelműbb: az egerszalóki termálvíz megkapta a hivatalos gyógyvíz minősítést.

Milyen betegségeknél segíthet az egerszalóki gyógyvíz?
A szakemberek szerint a gyógyvíz főként:
• kopásos ízületi betegségek,
• hát- és derékfájás,
• gyulladásos ízületi betegségek nyugalmi szakasza,
• ortopédiai és gerincműtétek utáni rehabilitáció
esetén lehet igazán hatékony.
De nem csak a mozgásszervi problémák enyhítésére használható. Gyakran ajánlják:
• nőgyógyászati gyulladások,
• pikkelysömör,
• ekcéma
kezelésére is – mindezt nemcsak a víz összetétele, hanem a fürdőkúrák nyugtató, stresszoldó hatása is támogatja.

A gyógyvíz a Saliris fürdő mellett a Nosztalgia Strandfürdőben is elérhető. Utóbbit sokan éppen barátságos hangulata és pénztárcakímélő jegyárai miatt kedvelik. A település rengeteg turistát vonz, nem véletlen, hogy a termálfürdővel rendelkező községek sorában – a vendégéjszakák száma alapján – éllovasnak számít.
Végre egy jó hírt hallani a Miskolctapolca Barlangfürdő felújításáról. Itt olvashat erről bővebben.



