-
Tavaly év vége óta mindössze 999 forintért biztosít fürdőzési lehetőséget egy alföldi gyógyvizes fürdő.
-
A Borostyán Strandfürdőben a kedvezményes ár még két hétvégén érhető el.
Aki most a lehető legkedvezőbb árú gyógyvizes fürdőzési lehetőséget keresi, annak érdemes a Dél-Alföld felé venni az irányt, egészen pontosan Mezőkovácsházára utaznia. A településen az elmúlt év végén nyitották újra a Borostyán Strandfürdőt, egyelőre egyetlen termálmedencével.
A kezdeti időszakban heti két napon fogadták a vendégeket, nem sokkal később azonban heti háromnapos nyitvatartásra álltak át. Az újranyitás óta a belépőjegy ára mindössze 999 forint, ami a hazai gyógyvizes fürdők között jelenleg is a legkedvezőbb ajánlatnak számít.
Ahogy a fürdő honlapján olvashatják, a jegyár a május 31-ig tartó szezonon kívüli időszakban érvényes. Azaz még az előttünk álló és a következő hétvégén használható ki a 999 forintos jegyár.
A mezőkovácsházi termálfürdő május végéig még péntektől vasárnapig várja a vendégeket. Pénteken 16 és 22 óra között tartanak nyitva, szombaton 14 órától egészen éjfélig lehet fürdőzni, vasárnap pedig 14 és 20 óra között fogadják a látogatókat. Ez azt jelenti, hogy mindhárom napon lehetőség nyílik esti fürdőzésre is, ami különösen hangulatossá teheti a kikapcsolódást.

A Mezőkovácsházán feltörő termálvizet 1997-ben minősítették hivatalosan gyógyvízzé. A víz összetétele alapján nátrium-hidrogénkarbonátos, kloridos, jodidos, fluoridos és szulfidos típusú, emellett jelentős metabórsav- és metakovasav-tartalommal is rendelkezik. A gyógyvizet elsősorban mozgásszervi és nőgyógyászati panaszok esetén ajánlják, ugyanakkor sokan a víz stresszoldó, nyugtató hatása miatt is szívesen keresik fel a fürdőt.



