-
Szomorú év volt 1986 a Hévízi Tófürdő történetében: márciusban leégett a tavi fürdőépület.
-
A részleges újranyitás egész gyorsan megtörtént, a teljes rekonstrukcióra három évet kellett várni.
A cikk az Arcanum Újságok segítségével készült.
Negyven évvel ezelőtt ilyentájt Hévíz kapcsán az volt a fő hír, hogy ha részlegesen is, de újranyitották a Tófürdőt. 1986. március 3-án ugyanis az egyik szaunából kiindulva tűz keletkezett a tavon lévő fürdőépületben. A tavi épület gyakorlatilag megsemmisült, csak üszkös gerendacsonkok maradtak belőle.
A helyreállítás viszont egész gyorsan zajlott. A Zalai Hírlap így írt erről április első felében: „a honvédség által felállított pontonhídon át még folyik a romeltakarítás. A tó közepén a víz alatt és felett búvárok serénykednek. A vízbe hullott nagyobb darab hulladékokat közösen emelik felszínre és nagy teljesítményű szivattyúval – egymást váltva a víz alatt – szűrik az iszapot, hogy törmelék, üvegcserép se maradhasson benne”.

Április 12-én pedig bejelentették, hogy április 15-én újranyitják a Tófürdőt. Ekkor még csak részlegesen volt használható a vízfelület, de május elsejére a teljes tómedret megtisztították a szakemberek.
A Turizmus folyóirat 1986 nyarán már arról számolt be, hogy ideiglenes fürdőépületet alakítanak ki 15 millió forintból. Strecker Ottó, a hévízi Állami Gyógyfürdő Kórház akkori főigazgatója ennek kapcsán elmondta: „gyorsan kellett cselekedni, hiszen nagyon közelinek tűnt a szezon. Márpedig Hévíz nem hagyhat ki egyetlen esztendőt sem, nem terjedhet el, hogy leégett, elpusztult a fürdő. Ezért is fogadtuk el a provizóriumot, ami ugyan 15 millió forintot elvisz, de a tó évente 22 millió devizaforintot hoz a népgazdaság számára. Egyébként május 1-jén 62 ezer forint bevétele volt a csupán részlegesen üzemelő fürdőnek… Az ideiglenes épülettel szemben is igényesek vagyunk, olyat építtettünk, amely megfelel a követelménynek.”
A Tófürdő az újranyitás után:

Akkoriban úgy tervezték, hogy 1986 őszén kezdetét veszi a leégett fürdőépület újjáépítése, a nyitást pedig 1989-re ígérték. Ennek kapcsán volt ugyan némi csúszás, ugyanis az akkori áron 160 millió forintba kerülő beruházás csak 1988 tavaszán kezdődött el, de az 1989-es nyitás összejött: szeptember 8-án vehették birtokba a vendégek a vadonatúj fürdőépületeket.



