-
2005-ben adták át a Vulkán Gyógy- és Élményfürdőt.
-
A fürdő szülinapját a héten ünneplik, valamint egész jó kedvezményekkel is előálltak.
Vas vármegyében, Pápa és Szombathely között nagyjából félúton található Celldömölk. Itt működik a Vulkán Gyógy- és Élményfürdő, amit 20 évvel ezelőtt ilyentájt adtak át. Visszakeresve az Arcanum archívumában azt találtuk, hogy 2005-ben az augusztus 20-i hosszú hétvégén ejtették meg az ünnepélyes átadást. A termálfürdő építése egyébként kimondottan jelentős beruházásnak számított, akkori áron 2,2 milliárd forintba került.
A korabeli cikkek szerint az ünnepélyes átadást követően egyből nem vehették birtokba a vendégek a vadonatúj fürdőt. Erre még közel egy hónapot kellett várni, egészen pontosan 2005. szeptember 17-én nyitották meg a nagyközönség számára a Vulkánfürdőt.
A fürdő mindenesetre augusztus 23-án, most szombaton ünnepli meg a születésnapját. Aznap délután élő koncerttel, habpartyval, zenés-táncos műsorral várják a fürdővendégeket. A gyerekek kikapcsolódásáról pedig hajfonással, arcfestéssel, kézműves foglalkozásokkal gondoskodnak.
A Vulkán Gyógy- és Élményfürdő rendszeresen előáll egész jó kedvezményekkel is. Sok más fürdővel ellentétben náluk nyáron is van napi akció. Ez azt jelenti, hogy szerdánként a felnőtt napijegy 1900 forintba, a nyugdíjas belépő 1300 forintba, a gyermek és diák jegy mindössze 500 forintba kerül.
Ezen felül augusztusra még egy extra kedvezményt is hirdettek. Minden hétfőn, kedden és csütörtökön 20 százalékos árengedménnyel kínálják a belépőjegyeket.
Érdemes tudni, hogy a Vulkánfürdőben minősített gyógyvízzel töltött medencék is találhatók. Celldömölkön nátrium-hidrogénkarbonátos, kloridos, nagy fluoridtartalmú, 43 Celsius-fokos termálvíz tör a felszínre. A víz összes oldott ásványianyag-tartalma 3330 mg/liter. A gyógyhatása elsősorban mozgásszervi panaszok esetén érvényesül. Ide tartoznak a porckopások, az ízületeket körbeölelő izmok és inak fájdalma, a derékfájás, az idült gyulladásos reumatológiai megbetegedések. Gyorsítja az ortopédiai és traumatológiai műtéteket követő rehabilitációt, de segíthet a túlterheltség, a stressz leküzdésében is. Utóbbi révén hozzájárul a betegségek megelőzéséhez is.
Melyik az a megye, ahol 23 gyógyvizes termálkút található? Itt olvashat róluk.