• Kánikulában és kevésbé forró nyári napokon is kitűnő választás a Jászszentandráson található termálfürdő és kemping.

  • A jegyáraik kimondottan kedvezőek, ráadásul remek programokkal is várják a vendégeket.

Jászszentandrás az Alföld északi részén található település. Budapestről 120 kilométert kell utazni a községig, Debrecen felől érkezve is nagyjából hasonló a távolság. Az út azonban mindenképpen megéri, hiszen egy barátságos hangulatú termálfürdő fogadja a vendégeket, amelyhez kemping is tartozik, sátorhelyekkel, faházakkal és vendégházakkal.

A Jászságban több termálfürdő található, de amiben talán kiemelkedik közülük a jászszentandrási fürdő, az a nyári szezoni programkínálat. Erre az időszakra minden évben több koncerttel, rendezvénnyel készülnek.

A fürdő négy szabadtéri medencével rendelkezik (termálmedence, strandmedence, csúszdás medence, gyerekmedence). Nyáron óriáscsúszda is működik, ami miatt a kisgyerekes családok körében is kedvelt úti cél. A kínálat része továbbá a szauna és a jakuzzi is.

naplemente a Jászszentandrási Termálfürdőben

A nyári szezonban egy felnőtt napijegy 3000 forint, diákok és nyugdíjasok számára 2700 forint. Délutáni belépők 15 órától válthatók, ezek ára felnőtteknek 2000 forint, diákoknak és nyugdíjasoknak 1800 forint. A családi jegy két felnőtt és egy gyermek esetén 8000 forint, két felnőtt és két gyerek esetén 9000 forint, három gyermeknél pedig 10.000 forint. A csúszda használatához külön jegyet kell váltani.

utószezoni strandolás Jászszentandráson

Említettük a programkínálatot: augusztus hátralévő részére is tartogatnak még rendezvényeket. Augusztus 23-án, ezen a héten szombaton vízifoci bajnokság lesz a fürdőben. Illetve ezen a napon ingyenes ugrálóvárral várják a gyerekeket. Augusztus 28. és 30. között pedig amerikai és veterán autós és motoros fesztivált tartanak. Ekkor pénteken és szombaton esti koncertekket is rendeznek. Illetve majd szeptember első hetében, egészen pontosan szeptember 6-án is tartanak egy Yoko Retro Strandpartyt, ahol a sztárvendég a Kerozin lesz. Utóbbi zárja majd az idei programjaik sorát.

Itt egy videót is megnézhet a termálfürdőről:


Itt az ország legújabb termáltaváról olvashat.