• Egyes közkedvelt fürdős kedvezmények már csak ezen a héten vehetők igénybe.

  • Néhány termálfürdőben pedig ezen a hétvégén az előszezoni árlistáról a főszezonira váltanak.

A héten véget ér a május, ami azt is jelenti, hogy néhány fürdős árengedmény is kifut. Érdemes tehát a következő napokat kihasználni egy fürdőlátogatásra. Pláne, hogy most már az időjárás is kicsit kedvezőbbnek tűnik ehhez.

A Kabai Városi Gyógyfürdő egy nagyon jó akciót hirdetett májusra. Hétfőtől csütörtökig kínálnak olcsóbb belépőket. Ez konkrétan azt jelenti, hogy most csütörtökig egy felnőtt belépő – nem helyi lakosoknak – 1600 forintba, a diák és nyugdíjas jegy 1200 forintba, a gyermek belépő 1000 forintba kerül. A kabaiaknak ennél is kedvezőbb jegyárakat biztosítanak.

A héten még érvényesek a tiszakécskei Barack Gyógy- és Élményfürdő által biztosított „termál napok” és „kedvező hétköznapok” kedvezmények. Előbbi révén hétfőn és szerdán egységesen 3000 forintba kerülnek a fürdőbelépők. A „kedvező hétköznapok” keretében pedig hétfőtől péntekig a délutáni belépőjegy árából 20 százalékos árengedményt biztosítanak.

Barack Termál kültéri gyógyvizes medence

Szintén május 31-ig érvényes, azaz még ezen a héten használható ki a pápai Várkertfürdő „nyugdíjas napok” akciója. Ez azt jelenti, hogy ma, azaz hétfőn és csütörtökön a nyugdíjasok 50 százalékos kedvezménnyel válthatnak fürdőbelépőt.

A fentieknél még kicsit tovább érvényes a Nyíregyháza-Sóstógyógyfürdőn működő Aquarius Élményfürdő nyugdíjas kedvezménye. Náluk is hétfőnként és csütörtökönként biztosítanak olcsóbb jegyeket a nyugdíjasoknak – ez a kedvezmény a szezon kezdetéig, június 14-ig tart. Az említett két napon a nyugdíjas belépő 4100 forintba, nyíregyházi nyugdíjasoknak 2300 forintba kerül.

Múlt héten megnyitották Debrecenben az Aquaticum Strandfürdőt. Náluk június 6-ig (jövő péntekig) érvényes egy akció az online megváltott belépőkre. A STRAND15 kuponkóddal 15 százalékos kedvezményt adnak a jegyárakból.

Érdemes még azt is tudni, hogy egyes közkedvelt gyógyfürdőkben ezen a héten váltanak át a főszezoni árazásra. A Berekfürdői Gyógyfürdőben június 1-től (vasárnaptól) lépnek életbe az új árak. Náluk ez nagy változást szerencsére nem jelent, hiszen egy felnőtt napijegy hétköznap 200 forinttal, hétvégén 400 forinttal lesz drágább, mint most. Szintén vasárnaptól változnak – hasonló mértékben – a kiskunmajsai Jonathermál belépőárai is.

kinti gyógyvizes medence a Jonathermálban

A Bogácsi Gyógyfürdőben május 31-től, szombattól lépnek életbe az augusztus végéig érvényes főszezoni árak, valamint a fővárosi Palatinus fürdőben is ekkortól változik az árlista (utóbbiról nemrég itt írtunk). Azt azért fontos megemlíteni, hogy ezzel párhuzamosan a medencekínálat is bővül.