• A Gellért Gyógyfürdőt ellátó források már évszázadok óta ismertek.
  • Maga a fürdőépület hamarosan a századik születésnapját ünnepli.
  • Régi és új fotók, érdekességek a Gellértről.

1. Budapest egyik legpatinásabb fürdőjéről van szó. A Gellért Gyógyfürdőt tápláló források egy része már az Árpád-házi királyok idejében ismert volt. A török időkben „Acsik ilidzse”, azaz „nyílt, szabad fürdő” néven emlegettek egy ezen a területen működő fürdőt. A török hódoltság után Sándor Fürdőként maradtak fenn róla útleírások. A XVIII. században pedig Sáros Fürdőnek hívták a vízben lévő finom iszap miatt, amit a fürdőzők felkavartak. A ma ismert épületet 1918-ban adták át. Egy 1926-ban készült fotón a kép előterében látszik a Gellért (Forrás: Fortepan).

Gellért Gyógyfürdő2. A gyógyfürdő 1927-ben hullámfürdőt is magában foglaló strandfürdővel bővült, ami a mai napig működik.

Gellért Gyógyfürdő3. A klasszikus külső modern belsőt takar, hiszen a medencék vízellátását ma már korszerű szűrő-forgató berendezésekkel oldják meg.

Gellért Gyógyfürdő4. Többféle gyógykezelés is elérhető a Gellért Gyógyfürdőben, akár OEP-támogatással is. Ezek a következők: gyógyvizes gyógymedence, gyógyvizes kádfürdő, iszapkezelés, súlyfürdő, szénsavas kádfürdő, orvosi gyógymasszázs, vízsugármasszázs. Mindezek mellett újfajta wellness szolgáltatásokat is kínálnak a fürdőben, ilyen például a gyógynövényes kádfürdő.

Gellért Gyógyfürdő5. Rendkívül kedvező összetételű gyógyvíz található a Gellértben. A víz 43 Celsius-fokosan tör fel és a gyógyvizes medencékben 35-40 Celsius-fokosra hűl. Maga a víz kalcium-magnézium-hidrogénkarbonátos és kénes-kloridos hévíz, aminek jelentős a fluoridion-tartalma is. Az orvosi vizsgálatok szerint a következő betegségeknél rendelkezik kedvező hatással: ízületeket érintő betegségek, gerincbetegségek, ízületi gyulladás, porckorong bántalmak, idegzsábák, érszűkület, keringési problémák. A fürdőben inhalatórium is működik, ahol a gyógyvizet porlasztva asztmát és hörghurutot is kezelnek.

Gellért Gyógyfürdő