• A vízzel végzett gyógykezelések két legnagyobb alakja, Kneipp és Priessnitz önmagában soha nem javasolta a meleg vizes fürdőzést.

  • Mindkettejük módszere a hideg víz alkalmazására épült.

Amennyiben azt mondjuk, hogy fürdőgyógyászat, vagy vízgyógyászat, akkor a legtöbbünknek egy gőzölgő vizű gyógyvizes medence ugrik be. Üldögélés a jó meleg, akár 36-39 Celsius-fokos vizű medencében… Nos, a vizes gyógykezelések atyjai ezt eredetileg nem egészen így képzelték el.

A vízzel végzett gyógyászati kezelések az 1800-as években váltak Európa-szerte rendkívül népszerűvé. Ez döntően két embernek köszönhető, az egyikük az osztrák Vincenz Priessnitz, a másikuk egy német katolikus pap, Sebastian Kneipp.

Utóbbi neve a fürdők „Kneipp-taposójáról” lehet ismerős, amikor egy sekély vizű, – olykor kavicsos – medencében kell körbe-körbe járkálni. Ha Priessnitz neve elsőre nem ismerős, akkor így mondjuk: priznic. Ez talán már többeknek rémlik. Igen, a lázas betegeknél alkalmazott (manapság már kevésbé népszerű) hideg vizes borogatásos megoldás, a priznic, az ő nevének a magyaros kiejtéséből ered.

Ami közös volt Priessnitz-ben és Kneippben, hogy önmagában a meleg vízzel végzett gyógyászati kezelésekben nem hittek. A hideg vizet viszont annál inkább dicsőítették. Ez mindkettejüknél a saját tapasztalatukból eredt.

Kneipp a TBC-jét kúrálta ki hideg (sőt jeges) vizes fürdőzéssel. Priessnitz pedig a kamaszkorában szerzett súlyos sérülését gyógyította meg hideg vizes borogatásokkal. Ennek megfelelően az általuk kidolgozott kúrák is a hideg víz alkalmazása köré épültek.

Kneipp módszere légkúrából, diétából és napozásból is állt. A vízkezelések pedig döntően váltófürdőket jelentettek. Egy meghatározott időt kellett például meleg vizes kádban eltölteni, majd átszállni egy hideg vizes kádba. Viszont Kneipp esetében a meleg vizes kád hőfoka is csak 26-28 Celsius-fok volt, esetleg idősebbeknél tartotta elképzelhetőnek a 30 Celsius-fokot.

termálmedence télen a Csepeli Strandfürdőben

Létezett olyan kúrája, amiben akár 33-35 Celsius-fokra is fel lehetett melegíteni a kád vizét, de utána rögtön egy percnyi jéghideg vizes zuhany következett, majd ezt kellett háromszor ismételni. Kneipp nem tartotta hatékonynak önmagában a meleg vizes fürdőzést, mert az szerinte nem edzette a testet. Akik nem akartak egy teli kád hideg vízbe befeküdni, azoknak opcióként azt javasolta, hogy a vállukon és a hátukon csurgassanak le hideg vizet.

Priessnitz egy hideg vizes gyógyintézetet is létrehozott, ahol többhetes kúrákra fizethették be magukat a betegek. A gyógyintézet napirendje mondjuk inkább valamiféle kiképzőközpontot idézett. A pácienseket hajnalban keltették, előbb izzasztották őket, majd hideg vizes leöntések következtek a szabadban (még télen is). A nap során pedig szükség esetén ülőfürdőt, lábfürdőt, fejfürdőt is végeztek, de ezeknél is szigorúan hideg vizet használtak.

Amennyiben nem győzték meg Kneipp és Priessnitz érvei, akkor itt olvashat néhány kedvező árú – dunántúli – gyógyvizes fürdőről.