-
Zalában mind a 16, engedéllyel rendelkező, természetes fürdőhelyen kialakított strand vízvizsgálati eredménye kiválónak bizonyult.
-
Az illetékes kormányhivatal szerint sehol nem merült fel probléma a vízminőséggel kapcsolatban.
A Zala Vármegyei Kormányhivatal közlése szerint idén összesen 16 természetes fürdőhely működtetését jelezték Zalában. A nyári szezon rajtja előtt a népegészségügyi hatóság a társszervekkel közösen minden érintett helyszínen ellenőrzéssel egybekötött bejárást tartott.
A helyszíni ellenőrzések során a hatóság munkatársai mindent rendben találtak: a strandok jogszabálysértés és hiányosságok nélkül, maximálisan felkészülve várták a látogatókat. Az üzemeltetők kiemelt figyelmet fordítanak a higiéniai előírások betartására, a folyamatos fertőtlenítésre és a fürdőzők pontos tájékoztatására.
A biztonságos működés érdekében a népegészségügyi főosztály, az üzemeltetők és a mintavételt végző laboratóriumok folyamatosan egyeztetnek egymással, a szezon kezdete óta pedig semmilyen rendkívüli esemény vagy vízminőségi probléma nem történt.
A népegészségügyi főosztály hivatalos ütemterve szerint a szakemberek a nyár folyamán havi rendszerességgel ellenőrzik a vizek megfelelőségét, tisztaságát.
Zala megyében összesen 16 engedéllyel rendelkező természetes fürdőhely várja a hűsölni vágyókat. Ezek közül 11 a Balaton partján található: Balatongyörökön és Gyenesdiáson két-két strand működik, Vonyarcvashegyen egy, míg Keszthelyen hat strand közül választhatnak a fürdőzők. Emellett Hévízen, Zalalövőn, Kistolmácson és Kustánszegen is lehet természetes tavakban fürdeni, valamint a zalaegerszegi Gébárti-tó is a vendégek rendelkezésére áll.

A héten újabb medencés strandok is nyílnak. Ezekről itt olvashat.



