-
Új részleggel bővül a Marcali Gyógyfürdő, a közelmúltban már a kivitelezőt is kiválasztották.
-
A fürdő most hétvégétől a teljes nyári medencekínálattal várja a vendégeket.
Hamarosan újabb fejlesztés kezdődhet a Balaton délnyugati részétől mintegy 14 kilométerre fekvő Marcali város gyógyfürdőjében. Bereczk Balázs, a település polgármestere a Facebook-oldalán számolt be arról, hogy az energetikai beruházást követően indul a fürdő turisztikai fejlesztése.
„A Pénzügyi Bizottság a mai ülésén a kivitelező kiválasztásával lezárta a közbeszerzési eljárást, így hamarosan sor kerülhet a szerződéskötésre. A lenti öltöző helyét a wellnessrészleg veszi át” – írta. A beruházáshoz szükséges forrást 85 százalékban az Európai Unió, 15 százalékban a hazai költségvetés biztosítja.

Amíg elkészül az újdonság, addig is érdemes ellátogatni a fürdőbe, hiszen június elején már elindult náluk a szezon. Most szombaton megnyitják a kültéri úszómedencét is, azaz már a teljes medenceválaszték a vendégek rendelkezésére áll. A fedett fürdőrészlegben úszómedence, tanmedence, egy kisebb gyógymedence és jakuzzi szolgálja a vendégek kényelmét. Szabadtéren – a most nyíló úszómedencén felül – termál- és gyógymedencék, tanmedence, valamint gyermekpancsoló üzemel.
A belépők árát 2022 óta nem emelték és a nyári szezonra is változatlan árakkal készültek. A felnőtt napijegy ára mindössze 3000 forint, míg a gyermekek, a diákok és a nyugdíjasok 2100 forintért válthatnak belépőt.

Érdemes tudni, hogy a marcali termálvíz már régóta gyógyvíz-minősítéssel is rendelkezik, a fürdő pedig 2022-ben hivatalosan is elnyerte a gyógyfürdő címet.
A hétvégén újabb szezonális strandokat is megnyitnak. Ezekről itt olvashat bővebben.



