• A stratégiai együttműködési megállapodást között a Zalakarosi Fürdő és a Mozgáskorlátozottak Nagykanizsai Városi Egyesülete.

  • A fürdő fejlesztésénél figyelembe veszik a mozgáskorlátozottak javaslatait.

Cziráki László a Zalakarosi Fürdő vezérigazgatója a megállapodás kapcsán elmondta, hogy az egyik legfontosabb célkitűzésük a létesítmény akadálymentesítése, amelyben kéri az egyesület szakmai segítségét. A megállapodás aláírását megelőzte egy közös helyszínbejárás, ahol szakmai feljegyzés készült. Az erre irányuló fejlesztést az egyesület javaslatai alapján fürdő lépésről-lépésre kívánja megvalósítani, annak érdekében, hogy minél több vendég igénybe tudja venni szolgáltatásait.

A megállapodáshoz egy kedvezményrendszer is párosulni fog, amely szerint a régióból a mozgáskorlátozottak egyesületének minden tagja kedvező feltételekkel válthat belépőjegyet és veheti igénybe a fürdő szolgáltatásait.

A vezérigazgató hangsúlyozta, hogy minden fejlesztésénél, tervezésnél, kivitelezésnél, figyelembe veszik az egyesület javaslatait, így a jelenleg zajló szaunavilág építésénél is kiemelten kezelik az akadálymentesítés fontosságát.

Kardos Ferenc, a Mozgáskorlátozottak Nagykanizsai Városi Egyesületének elnök elmondta, hogy a szervezetük számos egyéb fogyatékkal élő egyesülettel ápol szoros kapcsolatot, így régiós szinten kölcsönösen segítik egymás munkáját. A Zalakarosi Fürdő Zrt. mellett Zalakaros Város Önkormányzatával is megállapodást kötött a helyi csoport működésének támogatására vonatkozóan. A háromszereplős összefogás a vállalati szféra, a civil szervezetek és a település együttes munkája során testesül meg.

Zalakaros gyógyfürdő metakovasavA Zalakarosi Fürdő nagy hangsúlyt fordít a szakmai és civil szervezetekkel történő együttműködésre, így gyógyfürdőként és a térség meghatározó egészségügyi intézményeként a tevékenységével szoros összefüggésben lévő regionális mozgáskorlátozottak egyesületével való együttműködést stratégiai fontosságúnak tartja.