• Három településen a hét elején 50 százalékos árengedménnyel kínálják a fürdőbelépőket. Két fürdőben a helyi lakosok, egy fürdőben bárki igénybe veheti a kedvezményt. Frissítés: bővült a kedvezményt adó fürdők köre.

  • Megemlítünk két további árengedményt is, amit a gyerekek, valamint az egészségügyi szakdolgozók vehetnek igénybe.

A hőségre való tekintettel a Csongrádi Gyógyfürdő és Uszoda június 29-én és 30-án (hétfőn és kedden) 50 százalékos kedvezménnyel kínálja az összes belépőjegyét. Az akció minden belépőtípusra érvényes. Így például egy felnőtt napijegy 1350 forintba, a diákoknak, nyugdíjasoknak kínált belépő pedig 1050 forintba fog kerülni.

Július 1-jéig a helybéli lakosoknak kínál extra kedvezményt a Zalaszentgróti Termálfürdő. Szintén 50 százalékos árengedményről van szó. Így például a felnőtt belépő 1900 forintba, a gyermek- és nyugdíjas jegy 1300 forintba, a családi belépő (2 felnőtt, 2 gyerek) 4900 forintba kerül. A kedvezmény igénybevételéhez a zalaszentgróti lakcímkártya felmutatása szükséges.

A balmazújvárosi Kamilla Gyógyfürdő szintén 50 százalékos kedvezményt biztosít, ugyancsak a helyi lakosoknak. A félárú akció hétfőtől szerdáig érvényes, a jogosultság igazolásához ne felejtsék otthon a lakcímkártyájukat. Egyébként keddig egy bérletakció is érvényes a fürdőben – nem csak helyi lakosoknak –, ennek keretében 15 százalékos kedvezménnyel vásárolhatók meg a bérletek.

Kamilla Gyógyfürdő strand

Frissítés: hétfőn és kedden a martfűi termálfürdő is 50 százalékos árengedménnyel várja a helyi lakosokat. A sárospataki Végardó Fürdő pedig a 3-as irányítószámmal rendelkező települések (3000-tól 3999-ig) lakói számára biztosít kedvezményes felnőtt belépőjegyet 3000 forintos áron. Ez az árengedmény is hétfőn és kedden érvényes.

Nem kimondottan kánikulai kedvezmény, de érdemes tudni róla: a Bogácsi Gyógy- és Strandfürdő fedett élménymedencéjét – hétköznapokon – ingyen használhatják a 4-14 évesek. Az akció július 17-ig tart, azaz a következő három hétben vehető igénybe hétfőtől péntekig.

Szerdán néhány termálfürdő kedvezménnyel várja az egészségügyi szakdolgozókat. Erről itt olvashat bővebben.