• Idén korán indították a szezont, már április eleje óta várja vendégeit a Borgátai Termálfürdő, ahol 2026-ban nem emelkedtek a belépőárak.

  • Érdemes kihasználni a következő hónapokat a Vas megyei fürdő felkeresésére. Szeptember végéig biztosan nyitva lesznek.

A borgátai termálfürdő idén április 1-jén, még a húsvéti hosszú hétvége előtt nyitotta meg a kapuit. A Sárvártól alig 17 kilométerre található település fürdője összesen öt medencével várja a látogatókat a szezon során.

Az 1968 óta működő, szezonális üzemelésű fürdő mellett egy kemping is található, ezért azok számára is jó választás lehet, akik több napot is eltöltenének a nyugodt, családias környezetben. A létesítményben a pihenni vágyók, a nyugalmat keresők és az aktív kikapcsolódást kedvelők is megtalálhatják a számukra ideális lehetőségeket. A 28 fokos úszó- és strandmedence mellett két termál ülőmedence – amelyek közül az egyik részben fedett –, továbbá egy élménymedence és egy gyermekpancsoló is a fürdőzők rendelkezésére áll.

A fürdőt korábban bérlő működtette, azonban tavalyelőtt az önkormányzat ismét saját kézbe vette az üzemeltetést, azóta a község cége gondoskodik a működéséről. Ahogy arról korábban beszámoltunk, az idei szezon előtt megújították az öltözőrendszert. Idén szeptember 30-ig biztosan nyitva tartanak, ugyanakkor szeretnék a lehető legtovább kitolni a szezonzárást.

Borgáta Strandmedence

A belépőjegyek ára 2026-ban nem emelkedett, így továbbra is kedvező árakon lehet fürdőzni, különösen a dunántúli fürdők árszintjéhez viszonyítva. A felnőtt napijegy 2800 forintba kerül, míg a diákok és a nyugdíjasok 2500 forintért válthatnak belépőt. A 6 és 14 év közötti gyermekek számára 1500 forintos jegyár érvényes. Azoknak is kedveznek, akik csak a nap második felében érkeznek: zárás előtti háromórás jeggyel a felnőttek 1800, a nyugdíjasok 1600, a gyermekek pedig 1200 forintért léphetnek be.

Borgátai Termálfürdő

Akik csendes, nyugodt hangulatú termálfürdőt keresnek megfizethető árakkal, azok számára a borgátai fürdő idén is kiváló úti cél lehet.

Borgáta Termálfürdő

Június elején nyitja meg kapuit egy gyógyvizes strand a Nyugat-Dunántúlon. Itt olvashat erről bővebben.