-
A korábbi évekhez hasonlóan idén is áttért a péntektől vasárnapig tartó nyitvatartásra ez a termálfürdő.
-
Péntekenként továbbra is éjszakai fürdőzéssel várják a vendégeket.
Aki mostanában tervezi felkeresni a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Mezőcsát termálfürdőjét, annak érdemes számolnia azzal, hogy a héten megváltozott a nyitvatartás. A fürdő ettől a héttől kezdve már a szezonon kívüli rend szerint működik. Ez azt jelenti, hogy egészen jövő év májusának végéig csak pénteken, szombaton és vasárnap fogadják a fürdőzőket.
A korábbi évek gyakorlatának megfelelően pénteken 15 órától 22 óráig, szombaton és vasárnap pedig 9-től 17 óráig tartanak nyitva. A pénteki hosszabb nyitvatartásnak köszönhetően tehát továbbra is minden héten lehetőség nyílik éjszakai fürdőzésre, ami különösen kellemes program lehet egy stresszes hét után.
Az önkormányzat fenntartásában működő fürdő öt évvel ezelőtt egy nagyobb fejlesztésen és felújításon is átesett. A beruházás részeként egy teljesen új családi medencét alakítottak ki, amelybe sodrófolyosó és különféle vízi masszázselemek is kerültek. Emellett egy 35 négyzetméteres gyermekmedencét is létrehoztak. A fejlesztések nemcsak a medencéket érintették: megújult a nagyméretű termálmedence, a bejárat, az öltözőépület és a fedett fürdőrész is, valamint a parkoló is korszerűbb lett.
A mezőcsáti termálvíz nátrium-hidrogénkarbonátos, és metakovasavban is gazdag. Hivatalos gyógyvízminősítéssel egyelőre még nem rendelkezik, néhány hónapja azonban kiderült, hogy már folyamatban van a minősítés megszerzése. Nem lesz ezzel gond, hiszen sok fürdővendég is érzi, hogy a mezőcsáti termálvíz kifejezetten jótékony hatással van az ízületi és reumatikus bántalmakra.

A belépőjegyek ára jelenleg a következőképpen alakul: a felnőtt napijegy 2850 forintba kerül, míg a gyermekek, a diákok és a nyugdíjasok 2300 forintért válthatnak belépőt. Péntekenként, amikor délután nyit ki a fürdő, ugyanezek a jegyárak érvényesek, tehát az esti fürdőzés miatt sem kell magasabb belépőt fizetni. A helyi lakosoknak kedvezményt biztosítanak a jegyárakból.



