• A Magyar Fürdőszövetség szakmai ajánlásokkal látta el a hazai fürdőket.

  • Akár nyárig is elhúzódhat a koronavírus miatt kihirdetett veszélyhelyzet.

Nem gondoltuk volna, hogy egyszer eljön egy olyan helyzet, ami alatt a Magyar Fürdőszövetség a létesítmények zárva tartása miatt ajánlást ad ki a tagjainak… A szakmai szövetség a napokban elkészített egy részletes tájékoztatást a fürdők számára, amiben különféle tanácsokkal látják el a fürdőket.

Ahogy korábban írtuk: bár kötelezőnek nem kötelező, de jelenleg a hazai fürdők többsége már zárva tart. (Van azért egy kisebb kemény mag, akik még fogadják a fürdőzőket). A jelenleg nem látogatható fürdők számára fontos tanács, hogy az illetékes kormányhivatalnak semmiképpen se a „fürdő bezárását”, vagy a „működés megszüntetését” jelentsék be, hanem a „vendégek fogadásának ideiglenes felfüggesztését”. Ennek azért van jelentősége, mert az előbbi két esetben a majdani újranyitás előtt új hatósági engedélyezési eljárásra lehet szükség.

Azok a fürdők, amelyek támogatott fürdőgyógyászati kezeléseket nyújtanak, s így szerződéssel rendelkeznek a Nemzeti Egészségbiztosítási Alappal a „fürdőgyógyászati szolgáltatások ideiglenes felfüggesztését” kell bejelenteniük.

Bár a múlt héten kihirdetett veszélyhelyzet időtartamát nehéz megbecsülni, de a Fürdőszövetség nagyságrendileg két-két és fél hónapos időtartamot valószínűsít. Ez azt jelentheti, hogy a fürdők többsége akár a nyárig is zárva tarthat.

Csongrádi Gyógyfürdő éjszakai fürdőzés

A szövetség szerint amennyiben pénzügyi, műszaki és munkaerő-gazdálkodási lehetőségeik megengedik, akkor a zárlat ideje alatt a fürdők végezzék el tervezett karbantartási, állagmegőrzési, pipere takarítási feladataikat.

Folytassák a szabadtéri strandterületek, medencék tavaszi felkészítését, hogy az újraindulás a napi protokoll szerint történhessen, plusz üzemeltetői teendők nélkül. Ennek kapcsán az üzemszünet idején felszabaduló saját munkavállalói állomány is elvégezhet egyes olyan feladatokat, amit esetleg külső szolgáltatóktól vettek volna igénybe.

Segítheti a fürdők munkatársi állományának a megtartását az a mai bejelentés is, hogy a turizmus és a vendéglátás terén dolgozók után fizetendő munkáltatói járulékfizetési kötelezettségeket – időlegesen – teljes egészében elengedik.

Illusztráció: Csongrádi Gyógyfürdő