-
A Gyulai Várfürdő az idei gyengébb nyár eleji forgalom ellenére is jó évet zárhat, miközben saját erőből több újabb fejlesztést is megvalósítanak.
-
Ősszel többek között a szaunát újítják fel, napelemeket telepítenek és megkezdik a hullámmedence rekonstrukcióját, távlatilag a kupolás wellness újranyitását is fontosnak tartanák.
Az elmúlt években rengeteg fejlesztést valósítottak meg a Gyulai Várfürdőben. Sok egyéb mellett tavaly novemberben adták át a felújított gyógymedencés részlegüket, a Lovardát. Az idei év pedig azzal indult, hogy nekikezdtek a szabadtéri Polip-medence rekonstrukciójának, amit határidőre, húsvétra át is adtak.
Kun Miklós, a Gyulai Várfürdő Kft. ügyvezető igazgatója a Gyula Televízió 3Téma című műsorának a vendége volt a napokban. Ebben az idei szezon alakulása mellett a további fejlesztési terveikről is beszélt.
A szakember elmondta, a januártól májusig tartó időszak a várakozások szerint alakult, egész jó forgalmat produkáltak. Viszont a június és a július vendégszámával már nem voltak elégedettek. Ez nem pusztán nekik, hanem a teljes hazai turizmus számára gyenge forgalmat hozó időszak volt.
Kun Miklós szerint emögött több ok is áll. Nehezítették a helyzetüket a nagyon olcsó előszezoni külföldi utak, ezek sok vendéget elvittek. Ráadásul az erősödő forint miatt a külföldi turisták számára is drágábbak lettek a magyarországi szolgáltatások. Ez főképp a Romániából érkező vendégek kapcsán érinti érzékenyen a gyulai fürdőt.
Ugyanakkor az augusztus eddigi része már jól alakult. Hozzák az erős tavalyi augusztusi számokat és nagyobb számban visszatértek a romániai turisták is. Ez kompenzálhatja a gyengébb nyár eleji forgalmat, így összességében jó éve lehet a fürdőnek.

A küldőpiacaik kapcsán az ügyvezető elmondta, hogy Gyulára döntően a keleti országrész nagyvárosaiból, valamint Budapestről érkeznek a vendégek. Romániából pedig jellemzően Kolozsvár, Nagyvárad, Arad, Temesvár térségéből, továbbá a Székelyföldről járnak Gyulára nyaralni.
Ami a jövőt illeti, fejlesztési támogatásra most nem számítanak. Viszont saját erőből több beruházást is terveznek. Szeptemberben felújítják a „Polip-pihenőt”. Nekikezdtek a szauna felújításának is, még az ősszel újabb napelemeket telepítenek, továbbá elkezdik a hullámmedence teljes újraburkolását.
Fontos lenne a statikai problémák miatt zárva tartó kupolás wellness rekonstrukciója, de külső fejlesztési forrásra most nincs esély. Mindenesetre elkészítik a felújítás terveit, mert akár hitelből is neki kellene kezdeni ennek a beruházásnak. Kun Miklós szerint azért lenne ez fontos, mert amikor telt ház van a szomszédos Hunguest szállóban, akkor gyakorlatilag a hotel vendégei magukban közel annyian vannak, mint az AquaPalota teljes kapacitása. A kiemelt időszakokban tehát nem elegendő a fedett élményfürdő, ezért is fontos lenne a kupolás wellness újranyitása.

Még a távlati tervek kapcsán elmondta az ügyvezető azt is, hogy területileg nem tervezik a terjeszkedést. Inkább a jelenlegi keretek között szeretnék megvalósítani a minőség további javítását, amihez az adottságaik nagyon jók.
Itt nézhetik meg a helyi televízió teljes videóját:



