• A tavalyi strandszezonhoz képest átlagosan 4,9 százalékkal emelkedtek a magyarországi termálfürdők belépőjegyárai.

  • Ez mérsékeltebb drágulást jelent a korábbi évekhez képest, de az egyes fürdők között ezúttal is jelentős különbségek mutatkoznak az árváltozások terén.

2012 óta minden nyáron összegyűjtjük a hazai termálfürdők aktuális belépőjegyárait, ezek alapján pedig kiszámítjuk az adott évre vonatkozó átlagos belépőárat. Az összesítésben valamennyi termálfürdő szerepel: a nagy, több szolgáltatást kínáló és magasabb árú fürdőkomplexumoktól egészen az olcsóbb, mindössze egy-két medencével rendelkező kisebb fürdőkig.

Tavaly nyáron 4668 forint volt a termálfürdők átlagos belépőára, ami 7,2 százalékos emelkedést jelentett a 2024-es strandszezonhoz képest. Ez lassulást mutatott a korábbi évek drágulásához képest, hiszen az ezt megelőző három évben 10,1, 24,3, illetve 19,9 százalékos drágulást mértünk. A fürdőbelépők árai értelemszerűen követték az elmúlt évek inflációs folyamatait, így a meglódult pénzromlást követően annak mérséklődése is megjelent a jegyárak változásában.

Számításunk szerint idén nyáron 4896 forintra emelkedett a magyarországi termálfürdők átlagos belépőára. Ez azt jelenti, hogy a tavalyi strandszezonhoz képest 4,9 százalékkal kell többet fizetni átlagosan egy felnőtt napijegyért. Az átlagérték mögött ugyanakkor most is meglehetősen eltérő változások láthatók az egyes fürdőknél. Néhány helyen 15–20 százalék körüli drágulást is tapasztaltunk, miközben meglepően sok olyan termálfürdő is akadt, ahol egyáltalán nem változtak a jegyárak az elmúlt egy évben.

Sőt, bár csak kevés ilyen esetet találtunk, de olyan fürdők is vannak, ahol még csökkentek is a belépőárak. Ezek közé tartozik a Martfű Termál Spa, ahol a közelmúltban mérsékelték a belépők árát, erről itt írtunk bővebben.

gyógymedence a martfűi termálfürdőben

2012-ben még mindössze 1696 forintot tett ki a magyarországi termálfürdők átlagos belépőára. Ez azt jelenti, hogy 14 év alatt csaknem háromszorosára emelkedett a termálfürdős belépők átlagos ára. Az eddigi legkisebb változást 2013 és 2014 között mértük, akkor mindössze 1,2 százalékkal nőtt az átlagár, vagyis abban az időszakban lényegében stagnáltak a fürdőbelépők árai.

Fürdőbelépők átlagárának alakulása (a nyári strandszezon idején)

Év Átlagár (forint) Változás (%)
2012 1696
2013 1823 +7,5
2014 1845 +1,2
2015 1940 +5,1
2016 2110 +8,8
2017 2204 +4,5
2018 2332 +5,8
2019 2396 +2,7
2020 2448 +2,2
2021 2655 +8,5
2022 3183 +19,9
2023 3955 +24,3
2024 4356 +10,1
2025 4668 +7,2
2026 4896 +4,9

Hogyan számoltunk? 2012 óta változatlan módszer alapján határozzuk meg a termálfürdők átlagos belépőárát. Minden évben a nyári főszezonban érvényes, felnőttek számára meghatározott napijegyek árából indulunk ki. Amennyiben egy fürdő többféle belépőtípust is kínál, akkor ezek közül a legkedvezőbb árú jegyet vesszük figyelembe. Így például ha egy fürdőben van olyan „alap” belépő, amely nem foglalja magában a wellnessrészleg használatát, akkor ennek az árát számítjuk bele az átlagba. Azoknál a fürdőknél pedig, ahol külön hétköznapi és hétvégi jegyárakat alkalmaznak, minden esetben a hétvégi belépővel számolunk, hiszen a legtöbben ekkor vagy ünnepnapokon tudnak ellátogatni a fürdőkbe.

Széchenyi Gyógyfürdő Budapest