-
Rendhagyó akcióval várja a vendégeket egy alföldi termálstrand, hétfőn jóval olcsóbban lehet belépni a fürdőbe.
-
A kedvezmény csak egyetlen napra szól, így érdemes kihasználni a lehetőséget. Frissítés: meghosszabbították az akciót, itt olvashat róla bővebben.
A Szolnoktól mintegy 30 kilométerre fekvő Tiszaföldváron több mint hat évtizede működik a helyi termálfürdő. Az 1963-ban megnyílt strand egész évben fogadja a vendégeket, akik a nyári szezonban négy termálmedence és egy úszómedence közül választhatnak.
Az elmúlt napokban nemzetközi motorostalálkozónak adott otthont a fürdő területe. A rendezvényt követően a létesítményben nagytakarítást végeznek, ezért július 12-én, azaz a mai napon a strand nem fogad látogatókat.
A zárvatartás azonban csak egy napig tart. Július 13-án, hétfőn ismét kinyit a fürdő, ráadásul különleges akcióval: ezen a napon egységesen 1800 forintos belépőjeggyel lehet igénybe venni a szolgáltatásokat.
Ez jelentős árengedményt jelent, hiszen idén – a nem tiszaföldvári vendégek számára – a felnőtt napijegy 3500 forintba kerül, míg a diák- és nyugdíjas belépő ára 3200 forint. A hétfői akcióval tehát a szokásos tarifához képest jelentős összeget lehet megtakarítani.

A tiszaföldvári termálvíz minősített gyógyvíz. Összetétele alapján nátrium-hidrogén-karbonátos, kloridos, jodidos, fluoridos, metakovasavas és metabórsavas víznek számít. Elsősorban idült mozgásszervi betegségek, ízületi és gerinceredetű panaszok kezelésében alkalmazzák, emellett ideggyulladások, sportsérülések utókezelésénél, valamint műtétek utáni rehabilitáció során is kedvező hatású lehet.
Hétfőtől új szolgáltatással bővül a Hungarospa Gyógyfürdő kínálata. Itt olvashat erről bővebben.



