-
A mindennapi rohanás, a munkahelyi terhelés és a folyamatos feszültség után sokaknak jelenthet kikapcsolódást egy kellemes termálfürdőzés.
-
De vajon van jelentősége annak is, hogy milyen összetételű gyógyvizet választunk?
A termálfürdőzés önmagában is kiváló lehetőség a testi-lelki kikapcsolódásra, és ehhez nem feltétlenül szükséges különleges összetételű gyógyvíz. Már az is sokat számít, hogy egy időre kiszakadunk a megszokott napi rutinból, nem kell sietnünk, és egyszerűen csak pihenéssel tölthetjük az időt.
A meleg víz ellazítja az izmokat, miközben a felhajtóerő miatt a testet érő terhelés is csökken. Ez különösen kellemes lehet egy fárasztó nap után, amikor a hát, a vállak vagy a végtagok izmai is megfeszültek. A testi komfortérzet javulása pedig a közérzetünkre és a lelkiállapotunkra is kedvezően hathat.
Amennyiben kifejezetten a stressz és a feszültség enyhítése miatt választanánk gyógyfürdőt, akkor érdemes a víz ásványianyag-összetételét is figyelembe venni. A balneológiai tapasztalatok alapján több olyan víztípus is akad Magyarországon, amelyet ilyen szempontból érdemes számításba venni.
Jódos-brómos gyógyvizek
A jódot és brómot is tartalmazó gyógyvizeket elsősorban mozgásszervi problémák miatt szokták ajánlani, de nyugtató hatása miatt a stresszes időszakokban is jó választás lehet. A brómról régóta ismert, hogy nyugtató, stresszoldó hatással rendelkezik. A jód pedig a pajzsmirigy megfelelő működésében játszik fontos szerepet. Magyarországon több olyan termálvíz is található, amely jelentős mennyiségben tartalmaz jódot vagy brómot. (A magas jódtartalmú hazai termálvizekről ide kattintva, a magas brómtartalmú vizekről pedig itt olvashat.)

Magnéziumban gazdag vizek
A magnézium az izmok és az idegrendszer normális működéséhez egyaránt szükséges ásványi anyag. Ha a szervezet magnéziumellátottsága nem megfelelő, többek között izomfeszülés, görcsök, fokozott ingerlékenység vagy alvási nehézségek is jelentkezhetnek. A magnéziumot tartalmazó termálvizek ezért kifejezetten ajánlhatók egy megterhelő időszakban. Még úgy is, hogy a fürdővízben található magnézium bőrön keresztüli felszívódásáról a tudományos álláspont nem egységes. Szerencsére a magyarországi termálvizek jelentős része számottevő mennyiségben tartalmaz magnéziumot.
Radonos gyógyvizek
A radonos gyógyvizek más szempontból kerülhetnek szóba. A radont megfelelő körülmények között és kis mennyiségben alkalmazva elsősorban fájdalomcsillapító és gyulladáscsökkentő hatással hozzák összefüggésbe. Ennek a stressz szempontjából közvetett jelentősége lehet. A tartós fájdalom ugyanis önmagában is komoly lelki megterhelést jelenthet, így ha a fájdalom enyhül, az a közérzet javulásával együtt a feszültség mérséklődését is elősegítheti. Itt olvashat arról, hogy hazánkban hol találhatók ilyen termálvizek.

Sós termálvizek
A magas sótartalmú, úgynevezett konyhasós vizeket elsősorban bizonyos bőrgyógyászati, nőgyógyászati és mozgásszervi problémák miatt alkalmazzák. A nagyobb sótartalom növeli a víz felhajtóerejét, ezért a test könnyebbnek érződik a vízben. Ez különösen kellemes lebegésszerű érzetet adhat, ami megkönnyítheti az izmok ellazítását és a teljes testi kikapcsolódást.

Összességében elmondható, hogy bár a jódos-brómos és a magnéziumos vizeket gyakran említik a leginkább nyugtató hatású gyógyvizek között, a stresszoldás szempontjából nem csupán a víz összetétele számít. Legalább ilyen fontos a víz megfelelő hőmérséklete – ideális esetben 35-36 °C –, a fürdőzés időtartama, amely általában 20-30 perc egy alkalommal, valamint a fürdőkörnyezet nyugalma. Nincs tehát egyetlen univerzálisan „legerősebb” stresszoldó gyógyvíz, amely mindenkire egyformán hatna. Érdemes többféle víztípust kipróbálni, és figyelni a saját testünk reakcióira, hogy megtaláljuk a számunkra leginkább megfelelő megoldást.
Illusztrációk: Igali Gyógyfürdő, Eger – Török Fürdő, Cserkeszőlő Fürdő



