Csütörtökön újra megnyílt ez a különleges hazai fürdő
Írta: termalonline.hu, 2026 augusztus 20. Címke: Borsod-Abaúj-Zemplén megye, fürdőfejlesztés, fürdőnyitás, Miskolc, Miskolctapolca, Miskolctapolca Barlangfürdő, újranyitás-
Augusztus 20-án újra megnyitotta kapuit a Miskolctapolca Barlangfürdő, amelyben két évvel ezelőtt egy elektromos zárlat miatt tűz ütött ki.
-
Az Európában is egyedinek számító, természetes barlangjáratokban működő fürdő helyreállítására mintegy 1,5 milliárd forintot fordítottak.
Az ünnepélyes újranyitáson Tóth-Szántai József, Miskolc polgármestere arról beszélt, hogy a fürdő megnyitásával részben helyreáll az a rend, amelyet a két évvel ezelőtti tűzeset felborított. Mint mondta, a lakosok és a vendégek egy biztonságosabb, korszerűbb és fenntarthatóbb barlangfürdőt kapnak vissza. A polgármester szerint a tűzesettel egy hosszú és viszontagságos időszak kezdődött, a helyreállítás sikere pedig azoknak az embereknek az odaadását mutatja, akik részt vettek a munkálatokban.
Czipa András országgyűlési képviselő arról beszélt, hogy a tűz után Miskolctapolca korábbi nyüzsgését csend váltotta fel: eltűntek a turisták és a kígyózó sorok, aminek nemcsak a fürdő, hanem a szállásadók, vendéglátósok és más helyi vállalkozások is megérezték a hatását.
A fürdő újranyitása ezért szerinte azt is jelenti, hogy ismét visszatér az élet Miskolctapolcára. A helyreállítás ugyanakkor még nem fejeződött be teljesen. A gyógyászati részleg egyelőre nem működik, de az önkormányzattal együttműködve sikerült megoldani, hogy a gyógymasszázs és a gyógytorna átmenetileg továbbra is elérhető legyen Miskolcon.

A képviselő közölte azt is, hogy már zajlanak az egyeztetések a barlangfürdő további fejlesztéséről. Mint fogalmazott, a cél egy olyan fürdő kialakítása, amely megőrzi mindazt, ami különlegessé és világhírűvé tette, miközben megújulva ismét turisták sokaságát vonzza Miskolcra, és munkát, valamint bevételt biztosít a helyi vállalkozásoknak.
Az újranyitáshoz kapcsolódóan négynapos programsorozatot is szerveznek Miskolctapolcán. A „Pezsgés Miskolctapolcán” rendezvényei között koncertek, gasztronómiai és közösségi programok is szerepelnek a Babits sétányon, a fürdő bejáratánál. A miskolci repülőtéren csütörtöktől szombatig rendezik meg a „Legendák a Levegőben” programot, ahol légi bemutatókkal, különleges repülőgépekkel és családi programokkal várják a látogatókat, emellett Bessenyei Péter bemutatóját is megtekinthetik.

Csütörtökön és pénteken a belvárosban tartják a Tündöklő Fényfesztivált, amelynek keretében több közteret és épületet fényinstallációk, valamint vetítések tesznek látványosabbá. Szombat este pedig a Szent István térről indul a Night Run Miskolc, amelyen 5, 10 és 21 kilométeres távokon lehet rajthoz állni.
(MTI)
Az újranyitott fürdő jegyárairól nemrég itt írtunk.



