• A Bihar Termálliget az elmúlt években jelentős fejlesztéseken ment keresztül.

  • Megőrizték a jó ár-érték arányukat, aminek köszönhetően idén is szépen alakul a vendégszámuk, ráadásul egyre többen fedezik fel a fürdő kempingjét is.

Hajdú-Bihar megyében, Debrecentől mintegy 40 kilométerre fekszik Berettyóújfalu, ahol a Bihar Termálliget Gyógy- és Strandfürdő fogadja a vendégeket. Talán kevesen tudják, de az ország egyik legnagyobb múltú fürdőjéről van szó, hiszen a mai létesítmény elődjét 1927-ben nyitották meg.

A Bihar Termálliget történetében fontos mérföldkőnek számított a 2023-as esztendő, amikor felújítva és kibővítve adták át a fedett fürdőt. Az új részlegen gyógyászati kezelések is elérhetők, ennek köszönhetően pedig 2024-ben megkapták a gyógyfürdő minősítést.

Jól alakul a Bihar Termálliget idei strandszezonja. Zámbori Péter, a fürdőt működtető társaság ügyvezető igazgatója a Berettyó Televíziónak elmondta, hogy amíg országosan 5 százalékkal csökkent a fürdők vendégszáma, addig ők idén július végéig 5 százalékos növekedést értek el.

Az ügyvezető szerint ebben szerepet játszhat, hogy egyre többen fedezik fel a kisebb, de családiasabb fürdőket. Ráadásul náluk a belépők ára is igen kedvező (például egy felnőtt strandbelépő 3000 forint, diákoknak és 65 év felettieknek 2400 forint; a fedett részlegbe is érvényes kombi belépők ára felnőtteknek 4500 forint, diákoknak és 65 év felettieknek 4000 forint).

Berettyóújfalu Bihar Termálliget Gyógyfürdő

A fürdőt hagyományosan a helyiek, környékbeliek, valamint a Romániából érkező vendégek látogatják nagyobb számban. A kempingjük megnyitása óta pedig már Európa szinte minden részéről járt náluk vendég. A magyarok és a Romániából érkezők mellett idén már a szlovák, cseh és lengyel turisták is felfedezték maguknak a kempinget, de őszre már egy nagyobb német lakókocsis csoportnak is előjegyzése van.

A kemping tavaly 1500 vendégéjszakát hozott, ami igen jelentős, hiszen a település vendégéjszakaszáma 10 ezer körül alakul. Idén már 2100 vendégéjszakánál jár a kemping, így jó eséllyel megduplázhatják a 2025-ös vendégforgalmukat.

Itt megnézhetik a helyi televízió tudósítását, amelyben egyéb témák is szóba kerültek a fürdő kapcsán:

Egyébként a fürdő egyik legfontosabb értéke a Herpály gyógyvíz. A berettyóújfalui hévíz 1374 méteres mélységből, védett vízzáró rétegekből tör a felszínre. A vizet 1997-ben nyilvánították gyógyvízzé, oldott ásványianyag-tartalma pedig 1675 milligramm/liter. A nátriumos, hidrogén-karbonátos és metakovasavas gyógyvíz elsősorban a mozgásszervi betegségek kezelésében lehet kedvező hatású.

gyógymedence a berettyóújfalui Bihar Termálligetben

A Bihar Termálligetben összesen 11 medence található, amelyek közül négyben található meg ez a gyógyvíz. Egész évben igénybe vehető a fedett gyógyfürdő 34–36 °C-os gyógymedencéje, valamint a strand területén található Termál I. medence, amelyben 32–34 °C-os víz várja a fürdőzőket. A szezonban további két gyógyvizes medence is üzemel: a 34–36 °C-os Termál II. medence, valamint a levente medence, amelyet valamivel hűvösebb, 30–32 °C-os gyógyvízzel töltenek.