-
A mofettás, azaz a szén-dioxidos gyógykezelések rendkívül hatékonyak, viszont a koronavírus-járvány miatt jelentősen szűkült az elérhetőségük.
-
Elképzelhető, hogy időlegesen nem is lesz hozzáférhető a támogatott gyógygázfürdő.
Bár kicsit eltérő jellegű módszernek számít, de hivatalosan mégis a fürdőgyógyászati kezelések közé sorolják a szén-dioxidos fürdőt, azaz a mofettát. A színtelen, szagtalan szén-dioxid gázzal töltött medencékben végzett kezelések rendkívül hatékonyak a különféle érrendszeri problémák esetén.
Így például a végtagok érszűkülete, értágítások és verőérműtétek utókezelése, poszttrombotikus szindróma során, valamint még a cukorbetegség szövődményeinek megelőzésekor, nehezen gyógyuló lábszárfekélynél és csontritkulás esetén is alkalmazzák.
Amíg a fürdőkezelések többsége országszerte elérhető (már persze nem most, hanem a „normál” időszakban), addig a mofetta eleve csak szűkebb körben hozzáférhető. Miután a gyógygázkezelésre mesterséges formában is lehetőség van, ezért néhány gyógyfürdőben hozzáférhető ennek a módszernek a „kabinos” változata, ugyanakkor ezeknél teljes árat kell fizetni. A társadalombiztosítás csak a két természetes gyógygázfeltörési helyen – Mátraderecskén és Parádfürdőn – végzett kezeléseket támogatja.
A koronavírus terjedése kapcsán kihirdetett veszélyhelyzet miatt azonban március 19. óta a Mátraderecskei Széndioxid Gyógygázfürdő határozatlan időre bezárt. Itt most egy darabig nincs mód a kezelések igénybevételére. A Parádfürdőn található kezelési hely a héten még működik/működött, de érdeklődésünkre azt nem tudták biztosan állítani, hogy ez jövő héten is így lesz-e. Azaz elég nagy jelenleg a bizonytalanság a támogatott szén-dioxidos kezelésekkel kapcsolatban.
Egyébként annak fényében külön is érdemes óvatosnak lenni, hogy az említett érrendszeri panaszok tipikusan az idősebb korosztályt érintik. Számukra pedig a jelenlegi helyzetben nem igazán ajánlható, hogy utazgatni kezdjenek – még ha ezt egy gyógykezelés miatt is tennék.