-
Hamarosan megnyitják Szolnokon az elmúlt évek egyik legnagyobb hazai fürdőfejlesztésének számító Tiszaligeti Élményfürdőt.
-
A város nemrég véglegesítette a jegyárakat, a szolnoki lakosok a korábban tervezettnél nagyobb kedvezményt kapnak.
Hét évvel ezelőtt kezdődött el Szolnokon a Tiszaligeti Fürdő bővítése, illetve felújítása. A beruházás nem éppen a tervezett ütemben haladt és többször el is akadt. Mindenesetre ez számít az elmúlt időszak egyik legnagyobb hazai fürdőfejlesztésének, hiszen nagyjából 10 milliárd forintot költöttek rá, mindezt állami forrásból.
Tavaly decemberben jelentették be a 17 medencés fürdő tervezett nyitási dátumát: 2026. június 19. Azóta ezen nem módosítottak és most úgy tűnik, hogy kevesebb mint egy hónapon belül tényleg megnyitják a létesítményt.
Szolnokon a héten tartottak közgyűlést, amelyen a Tiszaligeti Élményfürdő jegyárait is véglegesítették. A korábbi tervekhez képest egy kedvező változás történt, ugyanis a helyi lakosoknak az eredetileg tervbe vett 20-25 százalék helyett 28 százalékos árengedményt biztosítanak a belépőjegyek áraiból.
Az elfogadott árlista alapján egy nem szolnoki lakosnak a teljes árú belépő 5900 forintba fog kerülni, gyerekeknek, diákoknak és nyugdíjasoknak 3600 forint lesz egy napijegy, 3 éves kor alatt a belépés ingyenes. Szolnoki lakosoknak a felnőtt belépő 4300 forintba, szolnoki gyerekeknek, diákoknak és nyugdíjasoknak 2600 forintba fog kerülni.
Családi belépőt is kínálnak, ennek az ára 2 felnőttnél és 2 gyereknél 13.900 forint lesz, szolnokiaknak ugyanez pedig kereken 10 ezer forintba fog kerülni. A szaunába és a csúszdára külön jegy váltandó. Előbbi 3500 forintba, utóbbi 2000 forintba kerül, méghozzá lakóhelytől függetlenül.




