Nőtt tavaly a fürdők árbevétele és a látogatóiknak a száma, ami a kedvező időjárásnak, az új létesítmények nyitásának- és a meglévők bővítésének volt köszönhető.

A Magyar Fürdőszövetség éves közgyűlésén elhangzott beszámolóból kiderült, hogy 2012-ben 2,2 százalékkal több vendég látogatott el a fürdőkbe, mint egy évvel korábban. A Turizmus Online cikke szerint ráadásul a fürdők árbevétele ennél is nagyobb mértékben, 7,2 százalékkal emelkedett. Becslések szerint a fürdőket üzemeltető társaságok együttes árbevétele tavaly megközelíthette a 33,5 milliárd forintot.

A növekedés a Fürdőszövetség szerint alapvetően két okra vezethető vissza. Egyrészt összességében kedvező volt 2012-ben az időjárás. Másrészt több, uniós forrásból létesült fürdőépítés és -fejlesztés tavaly realizálódott. A Magyar Fürdőszövetség ügyvezető elnöke, Vancsura Miklós azonban arra a régóta hangoztatott problémájukra is felhívta a figyelmet, hogy a növekedés fenntartása érdekében változtatni kellene a SZÉP Kártya elfogadási rendjén. (A SZÉP Kártyát elfogadó termálfürdőkről itt talál egy listát). A fürdők számára ugyanis előnytelen, hogy a Pihenőkártya alszámlái nem átjárhatók.

Palatinus Strand

Palatinus Strand

Vancsura Miklós a rendezvényen beszélt arról is, hogy azok a fürdők és fürdővárosok lettek sikeresek, ahol a helyi szolgáltatók képesek voltak összefogni és együtt, hatékonyan tudják kommunikálni az erényeiket. Ahol ezek nem valósultak meg és a fürdők elszigetelt „üzemként” működnek, értékes turisztikai vonzerő nélkül, azok nem lehetnek sikeresek. (Az elnök ezzel az esztergomi, makói, dunaújvárosi fürdők kapcsán felmerült problémákra utalhatott).

Érdekességként elhangzott az is, hogy jelenleg Magyarországon 180 termál-, élmény- és strandfürdő található, s ezek közül 74 rendelkezik minősített gyógyvízzel.