• Nem magában, a magas sótartalmú vizéről ismert tóban, hanem a mellette kialakított, temperált vizű medencében biztosított a fürdőzés.

  • Itt aztán nincs veszekedés a nyugágyakon.

A Szovátán található szabadtéri fürdők közül minden évben a Fekete-tó strandot nyitják meg legelőször és a szezon végén ez zár be utoljára. Idén sem volt ez másként, már április 29-e óta látogatható a sós vizéről ismert fürdő.

A Fekete-tó nem természetes képződmény, hanem egy felszíni sófejtésből visszamaradt bányató. Az itt található fekete iszap a gyógyhatásáról vált ismertté.

A mostani fürdőt 2016 júliusában nyitották meg. Itt a többi szovátai fürdővel ellentétben nem magában a tóban, hanem a tó mellett kialakított medencében lehet fürdeni. Ennek az előnye az, hogy a medence vizét melegítik, így tavasztól őszig kellemes – többnyire 30 Celsius-fok körüli – a hőmérséklete.

A jegyár attól függ, hogy nyugágyat választunk, vagy megelégszünk egy székkel. Egyébként zseniális megoldás, hogy a a belépők a nyugágyhoz, vagy székhez kötődnek, hiszen így elejét lehet venni a más fürdőkben tapasztalható “ne foglalja le a nyugágyat” kezdetű veszekedéseknek. A strand kapacitását is így mérik, azaz addig értékesítenek jegyeket, amíg van szabad szék, vagy nyugágy.

Fekete-tó strandja SzovátaA Sóvidék Tv friss tudósítása szerint a napágyas jegy 40 lej (kb. 2700 forint), a gyerek belépő – nekik nem kell külön napágy – 20 lej (kb. 1350 forint), a székes jegy pedig 25 lej (kb. 1700 forint). A Fekete-tó strandja minden nap 9-től 20 óráig tart nyitva.

A fürdőben egy webkamera is működik, így bármikor benézhet a strandra.

A Sóvidék Tv rövid tudósítását pedig itt tudja megnézni: