A Magyar Fürdőszövetség idén is megszervezi a Magyar Fürdőkultúra Napját. Az esemény időpontja most szombat, azaz október 13-a lesz. Mindennek része az is, hogy a szövetség a fürdőkultúra népszerűsítésének érdekében oktatási anyagokat készített, amelyekből az általános- és középiskolákban, továbbá a felsőoktatási intézményekben is előadásokat tartanak. Ezekkel a cél az, hogy víz fontosságáról mind környezetvédelmi, mind egészségmegőrzési szempontból tájékozottak legyenek az újabb generációk tagjai is.

Idén 20 fürdő csatlakozott az akcióhoz, amelynek keretében ezen a napon a legváltozatosabb programokkal várják a vendégeket. Zalakaroson például nyílt napot szerveznek, ahol tájékoztatót tartanak a fürdőben igénybe vehető gyógykezelésekről, valamint wellness-szolgáltatásokról. Délután vízi aerobik foglalkozások lesznek Katus Attila vezetésével, de lehetőség nyílik a zalakarosi gyógyvízből készült krémek kipróbálására is.

A Mórahalmi Gyógyfürdőben egész napos filmvetítést szerveznek a fürdőkultúra történetéről. Ezen felül a gyerekeket animációs programokkal szórakoztatják, délután ingyenes szauna szeánszokat tartanak és hosszabbított nyitva tartással várják a vendégeket. A Harkányi Gyógyfürdőben AquaFitness és vízi gyógytorna is lesz, a vízzel kapcsolatos vetélkedőt tartanak és gyermekprogramokkal szórakoztatják a legkisebbeket. A Hévízi tófürdőben ezen a napon a három órás jegyek négy órás tartózkodást biztosítanak. A fürdő főbejárata melletti előadóteremben pedig egész nap vetítéssel és körbevezetéssel egybekötött bemutatókat tartanak a gyógytó történetéről és szolgáltatásairól.

(Vegye figyelembe, hogy a cikk több mint 60 napja frissült utoljára. A benne szereplő információk a megjelenés idején pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek).