Egy ausztrál kutatás rávilágított arra, hogy a meleg vizes fürdőzés jelentősen ronthatja a teljesítő- illetve a koncentrációs képességet.

  • Sportolóknál vizsgálták a fürdővíz és a teljesítményük kapcsolatát.
  • Az eredmények alapján a versenyek előtt számukra hideg, vagy váltott hőfokú fürdőket javasolnak.
  • Érdemes erre odafigyelniük a termálfürdőzés után autóba ülőknek is.

Miként hatnak a különböző hőfokú vizek az emberek teljesítőképességére? Ezt a kérdést vizsgálta az Ausztrál Sport Intézet. A vízhőfok szervezetre gyakorolt hatását kerékpárversenyzőkön tesztelték. A sportolók számára kijelölt ötnapos edzések során a pihenőidőben egy részük 15 Celsius fokos hideg vízzel zuhanyozott, a másik csoport 38 Celsius fokos meleg vizes fürdőket vett, a harmadik csoport pedig meleg-hideg vizes váltófürdőt.

A vizsgálat során arra jutottak, hogy a hideg vízben fürdő sportolók teljesítménye 0,1-2,2 százalékkal, a váltott fürdőt vevőké 0,1-1,7 százalékkal nőtt. Velük ellentétben a meleg vízben dagonyázó társaik teljesítménye 3,4-3,7 százalékkal csökkent. Továbbá a teljesítménycsökkenés mellett a koncentrációs képességük is némileg rosszabb lett.

A vizsgálat konklúziója az volt, hogy a sportolóknak a versenyeket megelőzően leginkább a hideg, vagy váltott hőfokú fürdőket ajánlják. Azonban van ennek tanulsága a fürdőkúrákat végző – akár egészséges, akár beteg emberek – számára is. Azon belül is azoknak, akik például egy termálfürdőben töltött nap után autót vezetnek.

A meleg víz bágyasztó hatására a Fröhlich Lóránt által írt Gyógyfürdőkről fürdőzőknek című könyvben is kitérnek. „Azok számára, akik a fürdőzés után autót vezetnek, illetve koncentrációt igénylő munkát végeznek, különösen fontos, hogy a fürdő után először pihenjenek, hűljenek le” – olvasható a könyvben, amelyben minimum fél órás pihenést javasolnak a fürdés után.

Ennek kapcsán azt is tanácsolják, hogy amennyiben a fürdőhelyen mód van rá, akkor a 36 fok feletti meleg vizes medencék használata után érdemes egy hűvösebb vizűvel zárni az aznapi fürdőzést. Utóbbinál nem feltétlenül kell jéghideg vízre gondolni, már egy 32 fokos vizű medencében befejezett pancsolás is jó hatású lehet.