• Nemcsak az ilyenkor szokásos karbantartást, hanem kisebb felújításokat is elvégeznek a sós vizéről ismert fürdőben.

  • Egy új szaunát is átadnak.

Fel van állványozva a parajdi – Wellness Center nevű – fedett fürdő, ugyanis hónap elején megkezdődtek a szokásos karbantartási munkálatok – derült ki a Sóvidék Tv tudósításából. A tervezett őszi leállás idén felújítási munkálatokat is magában foglal. Teljesen új burkolatot kap az épület külső része, kicserélik a lefolyókat, a csatornákat, a radiátorokat, szigetelik az épület lábazati részét, javítják az öltözőben a páraelszívás hatékonyságát.

Mindezek mellett teljesen kitakarítják, majd fertőtlenítik a medencéket és Berde László fürdőigazgató elmondása szerint bővül a szolgáltatásaik köre is, ugyanis egy új szaunát is átadnak, valamint az édesvizű medencét nyakzuhannyal szerelik fel. Sokáig nem húzódnak el a munkálatok, hiszen már november 18-án, azaz ezen a héten szombaton újból megnyitják a fürdőt.

Parajd Wellness Center fürdő

A wellness központ két évvel ezelőtt nyitotta meg a kapuit. A létesítményben egész évben fürödhetünk a híres parajdi sós vízben. A sós mellett egy 10×20 méteres édesvizű medence is a vendégek rendelkezésére áll, továbbá gyermekmedence, két jacuzzi, fitnesz terem is található a fürdőben.

A Wellness Centerbe jelenleg egy felnőtt napi belépő hétköznap 35 lejbe (kb. 2300 forint), hétvégén 45 lejbe (kb. 3000 forint) kerül. A gyerek és nyugdíjas jegy ára hétköznap 25 lej (kb. 1600 forint), hétvégén 35 lej (kb. 2300 forint).

A Sóvidék Tv tudósítását itt nézheti meg:

(sajnos a videót időközben törölték)