• Hazánkban az év elején 40 százalékkal esett vissza az orosz vendégéjszakák száma.

  • Egy elemzést megvilágítja ennek a részletes hátterét.

  • Ez alapján nem úgy tűnik, hogy egyhamar javulna a helyzet, sőt.

Az orosz turistákat az elmúlt években itt a Termál Online-on leginkább Hévíz kapcsán szoktuk emlegetni. Rendszerint annak apropóján, hogy újabb és újabb közvetlen légi járatok indulását jelentették be. Arra is volt példa, hogy beteg gyerekeket hoztak gyógykezelésre – a debreceni reptéren keresztül – Hajdúszoboszlóra.

Jelenleg viszont Hévízre nem jön charter-járat, az üdülőhely melletti repülőtér aktuális menetrendje szerint csak szeptember elejétől kezdve van betervezve egy légi járat. Az oroszországi turisták így most Budapesten, vagy Bécsen keresztül juthatnak el a tófürdős településre.

Az orosz turisták elmaradásának az okairól Szegedi Andrea készített el egy részletes elemzést, ami a Turizmus Online-on jelent meg. Ebből nagyon jól látszik, hogy mi okozta a visszaesést. Sajnos az is sejthető ebből, hogy nem fog ez a helyzet egyhamar rendeződni.

Néhány érdekességet kigyűjtöttünk az elemzésből:

– A problémák a Krím-félsziget annektálásával kezdődtek, illetve egészen pontosan az emiatt Oroszország ellen hozott gazdasági embargóval. (Az elemzés ugyan nem írja, de erre még egy lapáttal rátettek a rekord alacsony olajárak is). Ennek a következménye volt, hogy amíg 2014 elején 35-38 rubel volt 1 euró, addig tavaly ősszel ez felugrott 100 rubel/ 1 euróra. Azóta ez stabilizálódott 60-63 rubeles árfolyamon, de ez még mindig azt jelenti, hogy most egy orosz turista számára kétszer annyiba kerül egy hévízi üdülés, mint egy évvel ezelőtt. A rubel gyengülése mellett az árfolyam gyors ingadozása is problémát jelentett, hisz az turisták nem tudták előre, hogy ténylegesen mennyibe fog kerülni az utazás.

– Mindez a magyar piacon az év első hónapjaiban úgy csapódott le, hogy 40 százalékkal csökkent az oroszok által eltöltött vendégéjszakák száma. Mások sem jártak jobban, a finneknél 58, a cseheknél 48 százalékos volt a visszaesés. Törökországban pedig még úgy is 28 százalékos csökkenést mértek, hogy tavasszal 6000 dollárral támogattak minden egyes orosz charterjáratot.

UTair Hévízen– Egyedül Egyiptomban nem volt csökkenés, de ehhez hozzájárult, hogy ott rubellel is fizethettek az orosz turisták.

– Hat hónap alatt csak Moszkvából félmillióval kevesebb orosz állampolgár utazott külföldre.

– Rengeteg, a külföldi utakra specializálódott utazási iroda emiatt tönkre is ment Oroszországban.

– S ha mindez nem lett volna elég, akkor az orosz kormány is rátett minderre egy lapáttal. A legkülönfélébb eszközökkel igyekeznek a belföldi utazásra rábírni az oroszokat. Az orosz állami média folyamatosan azt sulykolja, hogy az európaiak oroszellenesek, sokan már csak ezért sem utaznak külföldre. Az orosz külügyminisztérium tavaly azt a hülyeséget is elterjesztette, hogy orosz állampolgárok ne utazzanak olyan országokba, amelynek kiadatási megállapodása van az Egyesült Államokkal, mert a krími konfliktus miatt letartóztathatnak orosz állampolgárokat. Még tavaly nyáron korlátozták az állami alkalmazottak külföldre utazásának a lehetőségét. Amennyiben valakinek köztartozása van, akkor nem utazhat külföldre, legyen szó akár egy be nem fizetett parkolási bírságról. Sok olyan eset volt, amikor minimális tartozásokra hivatkozva a repülőtéren kapcsolták le a külföldre induló turistákat.

– Mindezek miatt megugrott a belföldi turizmus. Sőt, külföldi turisztikai képviseletek nyitásával egyre több turistát csábítanának Oroszországba.

A teljes elemzést ide kattintva olvashatja.