• Három csúszdával és két medencével bővül jövő nyártól az Erzsébetligeti Strand kínálata.

  • Növelik a parkolóhelyek számát is.

  • Közel 400 millió forintba kerül a beruházás.

Hullámmedence, vízi játékokkal felszerelt gyermekmedence, kétpályás kamikaze csúszda, családi csúszda – ezekkel bővül a jövő nyári szezonra az Erzsébetligeti Uszoda és Strand kültéri része. Budapest XVI. kerületében 2008-ban nyitották meg az uszodát, ami négy évvel később egy strandi részleggel bővült. Azonban ez meglehetősen szűkös kapacitású volt, mindössze három, kisebb medencét foglalt magában.

A mostani fejlesztés révén azonban jelentősen bővül a fürdő nyári befogadóképessége. Ráadásul a 370 millió forintból megvalósuló beruházásnak része a parkolóhelyek bővítése is, hiszen a jelenlegi férőhelyek a nyári kánikulában már eddig is kevésnek bizonyultak.

A mostani bővítés keretében felépítendő kamikaze csúszdák különlegessége lesz, hogy időmérővel is ellátják, azaz a lecsúszók versenyezhetnek egymással. A medencék építésével párhuzamosan egy új büfé is épül, mert az eddigi büfé már nem volt elegendő a forgalom kiszolgálására.

Mindezekkel nem fog megállni az Erzsébetligeti Strand bővítése, ugyanis egy sportpálya kialakítását is tervezik. Ezt már csak az is indokolja, hogy jobban kielégítsék a kamikaze csúszdák által bevonzott fiatalabb látogatókör igényeit.

Erzsébetligeti StrandAhogy a kerületi televízió lenti videóján is látható, a munkálatok már elkezdődtek, az átadás jövő év májusában, az új részleg megnyitása pedig júniusban várható.