• Badacsony, Tihany, Siófok, vízi rendőrök és egy kilátó mellett Hévíz is látható a H. Szabó Sándor által készített légi fotókon.

  • Érdemes megnézni mind a kilenc felvételt.

Megkezdődött az idegenforgalmi szezon a Balatonnál és környékén. Ennek apropóján kaptunk néhány légi fotót H. Szabó Sándortól. A fotókon a tó, és a közvetlen tóparti látnivalók mellett feltűnik – a balatoni üdülőövezethez tartozó – Hévíz is.

H. Szabó Sándor a következőket fűzte hozzá a felvételekhez:

„A látnivalókban egyre gazdagabb és szebb lesz évről-évre hazánk legismertebb tava, a Balaton és körzete. Ilyenkor főszezon előtt, már májusban megindul az idegenforgalom. Megszépültek tóparti települések terei, ligetes részei, műemlék épületek, várak, kikötők és a strandok.

A tavaszi napos időben – mindkét parton – a kirándulókat festői szépségű tájak és panoráma fogadja. A vízi rendőrök is vízre szálltak, a növekedő forgalom miatt. Igaz, a víz hőmérséklete még fürdésre nem biztatja az ide látogatókat, de ennek is majd eljön hamarosan az ideje, ha a nyár beköszönt. Felvételeink csak ízelítőt adhatnak, abból a sok látnivalóból a magasból, amit a tó és a körzete nyújt az idegenforgalmi szezon kezdetén.”

Badacsony: a tanúhegy legmagasabb pontjának tengerszint feletti magassága 437,4 méter.

Badacsony H. Szabó SándorHévíz: a Tófürdő másodpercenkénti vízhozama 400 liter körül mozog, amit folyamatosan figyelnek. Ez azt jelenti, hogy a tó teljes vízkészlete hetente kétszer kicserélődik. A felesleges vizet a Hévízi-lefolyó nevű csatorna vezeti el. Ennek az első szakaszában még tavirózsák is találhatók. A termálvizes csatorna télen sem fagy be, ezért a kenutúrák kedvelt célpontja.

Hévíz Tófürdő H. Szabó SándorRévfülöpi kilátó: illetve a hivatalos nevén Fülöp-hegyi kilátó. A 2001-ben, Pelényi Gyula tervei alapján épült körpanorámás kilátóból az egész környék belátható.

Révfülöpi kilátó H. Szabó SándorBalatoni vízi rendőrök: összesen hat vízirendészeti rendőrőrs működik a Balatonnál (Balatonföldváron, Balatonfüreden, Balatonkenesén, Balatonfűzfőn, Fonyódon, Keszthelyen és Siófokon), ezzel a tó egészét lefedik, bármelyik részére odaérnek pár percen belül.

Balatoni vízi rendőrök H. Szabó SándorSzántódi rév: négy komp közlekedik Tihany rév és Szántód rév között. Ez jelenleg a Balaton egyetlen kompátkelője, ami az időjárás függvényében egész évben üzemel (a kivételt azok az időszakok jelentik, amikor befagy a tó).

Szántódi rév H. Szabó SándorSiófoki víztorony: a 45 méter magas építményt 1912-ben adták át. Négy évvel ezelőtt teljesen felújították, és két lift biztosítja a toronyba való feljutást.

Siófok víztorony H. Szabó SándorA Balaton déli partja: az előtérben a „lyukacsos” Hotel Ezüstparttal, ami a Balaton Method című filmben is feltűnik.

Balaton déli partja H. Szabó SándorTihanyi apátság és a Belső-tó: utóbbi a Balaton vízszintjénél 25 méterrel magasabban helyezkedik el.

Tihany apátság H. Szabó SándorTihany apátsága H. Szabó Sándor

Ide kattintva H. Szabó Sándor további fotóit is megnézheti.