Másfél milliárd forintból teljesen új fürdő épül Pesterzsébeten, amely egész évben nyitva lesz. Viszont minderre legalább négy évet várni kell.

A napokban egy sajtótájékoztatón beszélt a budapesti főpolgármester a Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. által a közeli- és távolabbi jövőben tervezett fejlesztésekről. Az ott elmondottakra nem érdemes külön kitérni, hiszen már másfél hónapja megírtuk ezeknek a lényegét. Egyetlen újdonság hangzott el a korábbiakhoz képest: a tervek szerint felújítják a Pesterzsébeti Strandfürdőt. Miután az ottani létesítmények állaga mostanra már teljesen leromlott, ezért vélhetően teljesen újjá kell építeni a fürdőt. Már azt is lehet tudni, hogy 1,5 milliárd forintot szánnak erre és egész évben nyitva tartana a fürdő. A rossz hír az, hogy nem ez most a fő prioritás, ezért csak négy év múlva kerülhet sor a munkálatok megkezdésére.

Pesterzsébeti StrandfürdőAzért mindez annyiból örömteli újdonság, hogy eddig nem is igazán volt koncepció a pesterzsébeti létesítménnyel kapcsolatban. 2013 nyarán még arról írtunk, hogy olyan befektetőt próbálnak találni, aki gyógyszállót építene erre a területre.

A Pesterzsébeti Gyógy- és Strandfürdő története

Már az 1920-as években is fürdő működött ezen a területen, magát a termálkutat azonban csak 1932-ben fúrták. Az eredeti cél az volt, hogy a kút révén olcsóbban biztosíthassák a strandfürdő vízellátását. Azonban meglepő módon értékes, nagyon magas jód- és sótartalmú gyógyvíz tört a felszínre. Fénykorában rendkívül kedvelt volt a fürdő, ahol gőzfürdő, gyógyvizes kádfürdő, strandmedence, hullámmedence, gyógyvizes medencék működtek. Az épületek és a medencék állaga azonban a 2000-es évek közepére olyannyira leromlott, hogy a tulajdonos Budapest Gyógyfürdői Zrt. kénytelen volt bezárni a strandfürdőt.

Pesterzsébeti Strandfürdő

Pesterzsébet: itt valaha pezsgő fürdőélet volt