• Biztonságos és a legmodernebb technológiával felszerelt csúszdákat adtak át Sárváron.

  • A sebességmérő rendszer révén egymással is versenyezhetnek a csúszdázók.

Múlt hét óta két újabb óriás vízi csúszda várja a látogatókat a Sárvári Gyógy- és Wellnessfürdőben. Az új csúszdák építését az Eleven Kft. rekordidő alatt bonyolította le, mindössze 60 napjuk volt a kivitelezésre. Ráadásul ebbe beletartozott az egyik régi csúszda elbontása is, hogy helyet csináljanak az újnak.

Az átadóra szikrázó napsütésben került sor, ahol a beszédeket követően, a vendégek már ki is próbálhatták az újdonságokat. Az ünnepséget a helyi pom pom csapat műsora nyitotta, majd a város polgármestere és a fürdő vezetője adták át az új csúszdákat.

Sárvári fürdő csúszdaA csúszdák egymást is keresztezik, ezzel nem csak egy újszerű dögös látványt nyújtanak, hanem a csúszdázók számára is adnak egy plusz adrenalinlöketet. Az Aquatube csőcsúszdán található speciális technikának köszönhetően a vendégek egy új látványvilágban is gyönyörködhetnek csúszdázás közben, hiszen néhány csúszdaelemet színes fényáteresztő csík ölel körül.

Sárvári fürdő csúszdaA vendégek biztonságáról az új és a régebbi csúszdák esetében is a Splashware rendszer gondoskodik, amely felügyeli a csúszdákat és fényjelzéssel indítja a csúszdázókat. A szintén a Splashware termékcsaládhoz tartozó sebességmérő rendszerrel akár versenyezhetnek is egymással a vendégek, ugyanis a hárompályás Dragero csúszda célvonalában megtekinthetik a csúszási sebességüket, idejüket.

Sárvári fürdő csúszdaAkár adrenalinnal teli élményekre vagy versenycsúszásra, akár lágyabb vonalvezetésű, lassabb csúszdákra vágynak, a sárvári fürdőben mindenki megtalálhatja a neki való szórakozási lehetőséget.